Göllner Mária nevét vették fel

  •  
  •  
  •  

Szeptember óta működik Káposztásmegyeren az Észak-pesti Regionális Waldorf Gimnázium, amely november13-ától Göllner Máriának, a Waldorf-módszer hazai nagyasszonyának nevét viseli. A névadón a diákokon, pedagógusokon és szülőkön kívül részt vett dr. Hollósi Antal orvos igazgató, országgyűlési képviselő is. Köszöntőt Wintermantel Zsolt mondott.

Idén szeptemberben nyitotta meg kapuit Káposztásmegyeren, a Lakkozó utcában, egy korábban is iskolaként működő épületben Közép-Európa első regionális Waldorf-középiskolája. Igaz, a névadás ötlete már nyáron, hónapokkal az iskola megnyitása előtt megszületett, a „keresztelőre” mostanáig kellett várni. Erre november 13-án, szerdán bensőséges, hangulatos ünnepség keretében került sor. Az ünnepség az iskola kertjében indult délután, ahol elsőként az anyaiskola diákjai egy rózsalugast, majd a regionális diákok egy diófát ültettek el. A szimbolikus eseményt a névadó ünnepség követte a gimnázium aulájában.

– Az iskolánk neve egy nyári napon született meg. A tanári kar egy része kötetlen beszélgetésbe fogott, amelynek során felvetődött az iskola névválasztása. Többféle ötlet is felmerült, de abban megegyeztek, hogy olyan névadót kell találni, aki a leginkább képviseli azt a minőséget, amelyet maga az iskola is. Így merült fel Göllner Mária neve – mesélt a névadó előzményeiről Mesterházy Mária, az est háziasszonya.
Az ünnepségen részt vett Vekerdy Tamás pszichológus, a Waldorf-módszer egyik jeles támogatója, több hasonló témájú könyv szerzője.

– Nagy öröm, hogy létrejött valami új a magyar Waldorfban, ami a megújulás jele. Valami olyan, ami azoknak a gyermekeknek, fiataloknak szól, akik kilépnek egy tágabb világba a 8. osztály után. Egy olyan világba, ahol sokan vannak, máshonnan jöttek, és még többen lesznek, párhuzamos osztályokban, a remények szerint. Hogy miért jó? Azért, hogy a felnövekvő gyermekek olyan irányba mehessenek, ami tényleg érdekli őket. Ez tökéletesen megvalósulhat itt, azt gondolom – fogalmazott a neves pszichológus a Waldorf-módszer lényegéről.

Ezt követően a jelenlévők az iskola tanulóinak euritmiabemutatóját csodálhatták meg, amely egy különleges mozgásforma, és egyfajta táncterápiaként egyaránt használatos az oktatásban és az orvoslásban is. Az iskola névadóján többeknek egy szál virággal és egy emléklappal köszönték meg a támogatásukat, így Wintermantel Zsoltnak, Újpest polgármesterének és dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselőnek is.
– Ahogy a keresztelő is mindig azt jelenti, hogy gyarapodott a család, ez a névadó ünnepség is azt jelenti, hogy gyarapodott az újpesti közösség, valami új dolog született, amitől gazdagabb lett a városunk – fogalmazott köszöntőjében Wintermantel Zsolt. Hozzátette: ennek köszönhetően egy eredetileg is iskolának szánt épület visszanyerte korábbi funkcióját, amikor itt, Újpesten megnyitotta kapuit Közép-Európa első regionális Waldorf-középiskolája, amely ma ünnepélyesen is felveszi Göllner Mária nevét. – Az akkori és a mai iskolaalapítókban az a közös, hogy hisznek abban: lehet emberközpontúbbá tenni az oktatást, ezáltal emberközpontúbbá tenni világunkat is. Hisznek abban, hogy nem az ember személyiségét kell a körülményekhez, hanem a körülményeket az emberhez idomítani – hangsúlyozta a polgármester.

Az ünnepséget a Waldorf-iskolák műsora zárta.

G. R.