A Pázmaneum Társulás és a felvidéki Nagycsalomja Római Katolikus Plébánia szervezésében került sor szeptember 27-én délután a Jópásztor Imakilenced 3. állomására.
A szentmise keretében a papi és szerzetesi hivatásokért és nemzetünk lelki megújulásáért imádkoztak a nagyszámban egybegyűlt hívek. Hutár Márk nagycsalomjai plébános beszédében többek között a közösségépítés fontosságára hívta fel a figyelmet, majd a templom előtti emlékműnél ünnepi keretek között emlékeztek meg gróf Esterházy János mártírpolitikusról.
Újpest Önkormányzata képviseletében Hladony Sándor önkormányzati képviselő helyezett el koszorút gróf Esterházy János emlékművénél.
(A képen ThDr. Karaffa János atya, a Pazmaneum Társulás elnöke, és Hladony Sándor önkormányzati képviselő látható.)