Gulyás bejelentette: a háziorvosok is kapnak béremelést

  •  
  •  
  •  

Ma is volt Kormányinfó, fontos dolgokat tudtunk meg.

A háziorvosok, illetve a fogorvosok is részesülnek az egészségügyi béremelésből – jelentette be Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón. Gulyás elmondta, hogy azok a háziorvosok, akik a lazább praxisközösségekbe lépnek be, azok a jelenleg 425 ezres fizetés és a bértábla közötti különbség 80%-t kapják meg. De nem hagyják ki azokat sem, akik semmilyen praxisközösséget nem vállalnak, ők a 30%-át kapják meg ugyanennek a különbségnek. A fogorvosok is kapnak béremelést, az intézkedések összesen 100 milliárd forintba kerülnek majd.

Gulyás Gergely örömteli híreket közölt a magyar gazdaság helyzetéről. Elmondta, hogy a járvány által okozott világgazdasági válságot hazánk is megérezte, a recesszió 6% körül alakult 2020-ban. Ennek ellenére sikerült az a bravúr, hogy decemberben négyezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban. Februárban már érkezik a 13. havi nyugdíj első része is.

A kormány tegnap is ülésezett, és áttekintették a koronavírus-járvány jelenlegi állását. A kormány álláspotja az, hogy nálunk szerencsére csökken a halálozások és az új esetek száma, de a szomszédos országokban és Európa más részein „elindult a harmadik hullám.”
A jelenlegi korlátozások február elsejéig vannak érvényben, és ezeket a kormány felül is vizsgálja jövő heti ülésén, de számottevő csökkenés nélkül kevés az esély arra, hogy enyhítés következzen – tette hozzá Gulyás.

A kormány kommunikációjával teljes összhangban Gulyás Gergely is az Európai Uniót ostorozta azért, mert nincs az országban elég vakcina. Megismételte, hogy bár a magyar kormány 8,8 millió ember beoltására elég vakcinát kötött le, a lassú elosztási mechanizmus miatt mindeddig nem kezdődhetett meg a tömeges oltás, azzal gazdálkodunk, ami rendelkezésre áll. Más források felé is nyitnak, Szijjártó Péter például ma Moszkvában fog tárgyalni újabb adag vakcinákról.

Újságírói kérdésre a miniszter elárulta, hogy bár a kínai Sinopharm vakcinájából a kormány szintén lekötött egymillió darabot, azt még a magyar hatóságnak is engedélyezni kell, így még ezzel sem lehet oltani hazánkban. Később hozzátette, hogy a magyar kormány tagjai közül még senkit nem oltottak be, minden kormánytag akkor kapja majd meg az oltást, ha sorra kerül.

Gulyás egy másik kérdésre válaszolva elmondta, hogy a háziorvosoknál nem lehet jelentkezni a vakcinára: csak az interneten, illetve a kiküldött lapot visszaküldve van erre mód.

A miniszter röviden üdvözölte Joe Biden amerikai elnök tegnapi beiktatását, és reményét fejezte ki, hogy a közös ügyek most jobban fognak haladni, mint az előző demokrata adminisztráció idején. A magyar kormány bizalmat ad Joe Bidennek, a NATO-ban szövetségesei is vagyunk az Egyesült Államoknak.

Gulyás Gergely elmondta, hogy lehet választani majd az oltások között. Ha valaki nem bízik abban a vakcinában, amit éppen kapna, akkor annak várnia kell addig, amíg az oltásra készülő személy által preferált vakcinából lesz.

Egy újságírói kérdés arra vonatkozott, hogy lesz-e „hálapénz-kommandó” most, hogy tilos ilyet elfogadni az új törvény értelmében. Gulyás szerint az emberek és az orvosok szabálykövetőek, szerinte a döntő többség be fogja tartani, hogy tilos hálapénzt elfogadni. A Nemzeti Védelmi Szolgálatnak mindenesetre megvannak az eszközei arra, hogy adott esetben felderítse az ilyen típusú bűncselekményeket.

, , , , ,