Helytörténeti versenyt rendezett a nevezetességek felkeresésével egybekötve az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium, amely iskola most idén először nem indított saját csapatot. Újpest Önkormányzata busszal és ebéddel támogatta a versenyt.
A versenyben résztvevő öt újpesti gimnázium csapata a Könyves épületében találkozott, ahol elsőként a Vízművek épületéről hallhattak előadást Iványi Jánostól, az Újpesti Helytörténeti Alapítvány elnökétől. Ezután vette kezdetét a városnézéssel egybekötött megmérettetés, amely Újpest legrégebbi épületében, a Megyeri csárdában ért véget.
Az ebéd elfogyasztását, és a feladatlapok kiértékelését követően itt került sor az eredményhirdetésre.
Az öt induló csapatból a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium csapata végzett az első helyen, a második helyet a Csokonaisok szerezték meg, a Babits Mihály Gimnázium csapata a harmadik helyen végzett. A szervező Könyves gimnázium idén nem indított saját csapatot.
MOA