A legkisebbek fotóiból nyílt kiállítás az UP-ban

, , ,
  •  
  •  
  •  

Egy különleges pályázat díjnyertes munkáit – óvodások és kisiskolások Újpestről készített fotóit – díjazták és állították ki a Városnapok zárásaként szeptember 4-én az UP Rendezvénytérben.

Az ötlet a Játék-Mozgás-Kommunikáció (JMK) Óvodából származik, ahol tavaly rendeztek hasonló fotókiállítást. Az ötlet annyira népszerűnek lett, hogy Újpest Önkormányzata az ügy mellé állt és az idei pályázatot és kiállítást már közösen szervezték meg – árulta el a részleteket az egyik szervező, Domak-Horváth Viktória óvodapedagógusnő.

A gyerekek pedig nagyon szorgalmasnak bizonyultak, hiszen félszáz pályamunkát, ötletesebbnél ötletesebb fotókat adtak be; természetesen voltak toptémák, például a Víztorony vagy a Városháza.  A kategóriánként díjazott pályaművek alkotói a megnyitón fotózással kapcsolatos ajándékokban részesültek. A díjkiosztóról senki se tért haza üres kézzel, az összes kis résztvevőt ajándékkal lepték meg a szervezők. Az ifjú művészek alkotásai szeptember 12-ig tekinthetők meg az UP Rendezvénytér harmadik emeletén.

ÚN

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály