, , , ,
  •  
  •  
  •  

Újpesten az év egyik legjobban várt eseménye a Régi Idők Gyermeknapja, mely idén is feledhetetlen szórakozást és élményeket nyújtott, méghozzá nemcsak a kicsiknek, hanem a nagyoknak is. Oldtimerek, kézműves foglalkozások, arcfestés, zene, állatsimogató és motorozás, a hab a tortán pedig az Első Emelet koncertje volt. A kilátogatók verőfényes napsütésben vehettek részt egy időutazáson, hiszen a II. Újpesti Oldtimer Találkozó fantasztikus járművei mindenkit nosztalgikus hangulatba hoztak.

Május utolsó vasárnapján délelőtt rengetegen érkeztek a Szent István térre, ami nem is csoda, hiszen remek programok várták a gyerekeket. Idén is hatalmas sikert aratott a Donnert Carousel körhinta és kalandpálya, sok kicsi lelte örömét a retró lábbal hajtós kisautókban, és a kötöttpályás kisvonat is nagyon népszerű volt. Apák és fiúk egyaránt imádták a Talmácsi Ring motorozási lehetőségét; idén sem hiányozhatott az Állatmentő Liga és a mindig rendkívül népszerű Barka kisállatsimogató. Az Újpesti Felhőn Szállók segítői most is saját sátorba várták a kamaszokat, ahol interaktív beszélgetésen, mentális feladatokon lehetett részt venni.

fotó: Várai Mihály

A Régi Idők Gyermeknapján külön attrakciót jelentett az a 58 jármű és 3 motor, amelyek a II. Oldtimer Találkozóra érkeztek a Szent István tér melletti keramitos parkolóba. Idén dupla annyi matuzsálem masina vett részt a találkozón, mint tavaly, közülük a legidősebb gépkocsi 1929-ben készült. A szemet gyönyörködtető veterán autókat több kategóriában is díjjal jutalmazták, a serlegeket Bedő Kata kultúráért is felelős alpolgármester adta át.

Délelőtt a Kavics társulat interaktív mesejátékát mutatták be, majd 10-től beindult az egyik legnépszerűbb program, az arcfestés. A régi idők tisztálkodási szereit is kipróbálhatták a gyerekek a Merende-Mosoda Gyermekfoglalkoztatóval. Délután pedig Korhecz Imola és a Cimbora együttes adott interaktív mesekoncertet.

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály

A fő produkció, az Első Emelet koncertje előtt az 1999-ben alakult, Liszt Ferenc díjas Talamba Ütőegyüttes alapozta meg a kicsik és a nagyok hangulatát. Rendkívül nagy sikere volt a különleges hagzásvilágú koncertnek, amely mintegy 50 különböző ütőhangszer segítségével játékos időutazásra és világkörüli útra invitálta a közönséget.

Az Első Emelet együttest senkinek se kell bemutatni. Bár a sikercsapat a ’80-as, ’90-es években alkotta meg legnagyobb slágereit, ma is népes rajongótáborral büszkélkedhet. Nem csoda, hogy zsúfolásig megtelt a főtér a gyereknapi Első Emelet koncertre, a sztárbandát dr. Trippon Norbert, Újpest alpolgármestere konferálta fel. A koncerten nemcsak olyan gigaslágerek csendültek fel, mint az Állj, vagy lövök!, hanem újpesti „titkokra” is fény derült. Az együttes frontembere, Kiki elárulta, hogy a dobos, Szentmihályi Gábor édesapja Szentmihályi Antal, az Újpest legendás kapusa, aki 9 éven és 232 meccsen át védte a lilák hálóját.

BJ

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály