Nem gondolta volna az egykoron ünnepelt újpesti futballista, hogy életében megtörténhet vele az a rettenet, hogy többet nem rúghat labdába. Pedig, Fazekas László gyógyíthatatlan betegsége miatt soha többé nem passzolja már le a „zsugát”.
A Belgiumban élő futballista rendszeresen Marbellán pihente ki a dolgos hétköznapjait, nyugdíjasként örömmel hagyta a háta mögött a belgiumi nyüzsgést. Aztán ahogy korábban mondta, a Covid ellen pláne jó volt „elbújni” a gyilkos vírus elől a spanyol tengerparti nyaralójában. Laci és felesége akkor még nem gondolt arra, hogy talán végleg ott is ragadnak. A 76 éves gólvágóval beszélgettünk.
– Mindenki azt kérdezi tőlem: hogy vagy? – kezdte a beszélgetést Fazekas László. – Hát így! Sajnos ez az átkozott betegség megkeserítette az életemet, az életünket, de természetesen- bár tudom, hogy kevés az esély állapotom javulására – de a szinten tartásért mindent megteszek.
Laci elmondta, hogy nincs ideje unatkozni, hiszen minden nap gyógytornász látogat hozzá, keményen megdolgoztatja.
– Amikor jó az idő, és itt általában szuper, akkor még a medencében is tornázom, izomsorvadásom sem gátol meg a lubickolásban. Egyébként elfoglalom magam, nézem a tévét, figyelem a focit és természetesen az otthoni meccseket is követem. Bevallom, egyre jobban érzem magam, mondhatom gyógyír számomra, hogy az újpestiek sorozatban szerzik a pontokat és rugdossák a gólokat. Jó, most a Fradi ellen nem sikerült, de így is dobogón vagyunk.
Fazekas László
Fazekas László már nagyon várta a hétvégi derbit, a Ferencváros elleni találkozót. Egykoron már az egész hetük azzal telt el a rangadó előtt, hogy a meccsről beszéltek, azzal keltek és feküdtek.
– Emlékszem arra, hogy Göröcs Titi mit mondott: Mindenki hajtsa ki a belét, mert különben nem mehetünk a kasszához hétfőn. Most nem tudom, ki mit mond az öltözőben.
Fazekas László azt is elmondta, hogy nagyon boldog, mert látja a neten, hogy itthon sem felejtették el őt a szurkolók.
– Bevallom őszintén néha még a telefonomat is üzenetrögzítőre állítom, mert annyian keresnek, érdeklődnek irántam. Nagyon jólesik, és mindenki bocsássa meg, ha nem mindig fogadom a hívást.
László elmondta még, hogy gyermekei és unokái is rendszeresen látogatják, az elmúlt hét végén is nála voltak és együtt ünnepelték a kitüntetést, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, amit a közelmúltban vehetett át.
– Sajnos, nem mehettem haza – mondta. – De, nem kell sajnálni engem, hiszen a szeretteim, a barátaim velem vannak.
GG