Győr bukott polgármestere: „Súlyos árat fizettem, de túl vagyok rajta”

  •  
  •  
  •  

„A világtól elvonultan él, őstermelőként dolgozik a birtokán Borkai Zsolt” – ezzel indítja riportját a Blikk Győr bukott polgármesteréről. A 2019-es önkormányzati választási kampány idején szex- és korrupciós botrányba keveredett Borkai Zsoltról, aki a történtek miatt a választás után, amelyet még így is gond nélkül megnyert, kénytelen volt lemondani.

Borkai a bulvárlap összeállítása szerint most a Győrhöz tartozó Bácsán él, idilli körülmények között, itt fogadta a lap újságíróját „papucsban, pólóban és rikító rövidnadrágban, kölyöktacskója oldalán”.

„Kisimult arca arról árulkodott, mintha teljesen elengedte volna az országos botránnyal tarkított múltját. Mint kiderült, rögös út vezetett idáig”

– írja a Blikk.

A cikkből kiderül, hogy Borkai most visszavonultan él, őstermelőként tevékenykedik sokorópátkai birtokán, ahol vannak birkái, lovai, csirkéi, amikkel folyamatosan foglalkozni kell. Korán kel, szőlőt metsz, permetez.

„Akiknek nagyon sima a tenyerük, ilyenkor rájöhetnek, hogy van kemény munka is a világon”

– adta elő a nép egyszerű gyermeke figurát az egykori városvezető, hozzátéve:

„Amikor olimpiai bajnok lettem, vastag volt a kezemen a bőr.”

Arról, hogy polgármesterként milyen volt az arcbőrvastagsága, már nem ejtett szót.

Elárulta viszont, hogy a tavalyi botrány után mélyponton volt, sokáig ki se mozdult a házból, és mostanában is csak a barátaival találkozik néha. Azzal kapcsolatban, hogy miként tette túl magát az egész országot joggal felháborító esetén, a következőképpen fogalmazott:

„A sportolói múltam miatt tudtam ezt túlélni, de nem hiányzik már a közélet, teszem a dolgom. (…) Az olimpiai bajnoksággal nagyon sok mindent letettem az asztalra. Ez már az enyém, senki nem fogja tudni elvenni.”

A cikkből az is kiderül, hogy:

  • a Magyar Olimpiai Bizottság nem vonta meg Borkai kb. 330 ezer forintos havi olimpiai járadékát;
  • Borkai lánya néhány hete eladta vendéglátással foglalkozó cégét;
  • már a volt polgármester nevén sincs vállalkozás;
  • a botrány megviselte a házasságát, de feleségével már újraírták a kapcsolatukat.

„Elkövettem egy hibát, de az vesse rám az első követ, aki életében nem követett el hibát. Súlyos árat fizettem, de túl vagyok rajta, előre tekintünk”

– mondta a bukott városvezető, aki láthatóan egyszeri botlásként próbálja beállítani az erkölcsi lenullázódásához vezető videófelvétel kiszivárgását, holott az ügy kapcsán őt ért vádak szerint nagyon is rutin dolog volt a felvételen látható tivornyázás.

A Borkai-botrány ügyében a hatóságok a videó készítői és az azzal Borkait zsarolók után nyomoznak, a botrány során újra előkerült korrupciós ügyekkel azonban nem foglalkoztak. A volt polgármester amúgy a korrupciós vádakat koncepciózusnak tartja, mit fogalmazott:

„Soha nem voltam korrupt, és nem is drogoztam.”

, , ,