Gyurta Dániel aranyérmes 100 mellen

  •  
  •  
  •  

Gyurta Dániel aranyérmet nyert 100 méter mellen pénteken a dániai Herningben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

Együtt úszott a táv nagy részén a döntő mezőnye, a hajrához közeledve azonban a 200 méter mell magyar világelsőjének maradt a legtöbb ereje, aki így magabiztosan harcolta ki a győzelmet, mégpedig 57.08 perces idővel. A második helyen a német Marco Koch, a harmadikon a szlovén Damir Dugonjic végzett.

“Remélem, ez egy sorozat kezdetét jelenti, mert a százra is készülök már egy ideje. 2009-ben egyszer már nyertem ezüstérmet, most végre az arany is sikerült – nyilatkozott a Magyar Úszószövetség Facebook-oldalán Gyurta. – Éreztem, hogy ma jól fogok menni, az idő lehetett volna talán kicsit jobb, Berlinben, nyáron jöttem már 57-en belül. Talán azon múlt, hogy az első ötvenet nem kezdtem úgy el, mint akkor – de ma egyáltalán nem az idő számított, kizárólag a győzelem. Végtelenül boldog vagyok, hogy ez megvan!”

Gyurta a magyar küldöttség negyedik érmét szerezte. Csütörtökön Hosszú Katinka győzött 200 vegyesen, Bernek Péter második lett 200 háton, pénteken pedig, a program korábbi részében Verrasztó Dávid megnyerte a 400 vegyest.

 MTI