Ha minden igaz, a koronavírus mégsem fertőz újra gyógyult szervezetet

  •  
  •  
  •  

A koronavírus-járvány egyik legégetőbb kérdése, hogy aki átesett a fertőzésen, az immunissá válik-e, vagy később újra elkaphatja a fertőzést. Eddig Dél-Koreában, Kínában és Japánban is regisztráltak olyan eseteket, amikor egy felgyógyultnak hitt beteg negatív teszt után ismét pozitív lett.

Dél-koreai szakértők akkor azt gyanították, inkább arról lehet szó, hogy a vírus reaktiválódott a betegek testében, mint arról, hogy újrafertőződtek volna, de ezt nem tudták bizonyítani. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szintén a sötétben tapogatózott.

Egészen mostanáig. A dél-koreai hatóságok ugyanis arra jutottak, hogy

a teszt csupán az elhalt vírusok RNS-ét érzékelte, ami a PCR-teszt korlátaiból fakad.

Ez ugyanis nem tudja minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy élő vagy már elpusztult vírust érzékel-e, azaz falspozitív eredményhez is vezethet, írja az Independent nyomán a 444.

Vasárnap Maria van Kerkhove, a WHO munkatársa is megerősítette a BBC-nek, hogy nem újrafertőződésről vagy a vírus reaktiválódásáról van szó, hanem arról, hogy a teszt a tüdő gyógyulása során elpusztult sejteket érzékeli pozitívnak.

A szöuli járványügyi szakértői csapat szerint nagyon kevés, vagy nulla az esélye annak, hogy a betegek szervezete által termelt antitestek újrafertőződést okoznának.

Úgy néz ki tehát, hogy akik átestek a fertőzésen, azok hosszabb távon immunissá válhatnak.

, ,