“Ha nem csinálunk semmit, akkor olyan városunk lesz, ahol se megállni, se haladni nem lehet”

, , , , ,
  •  
  •  
  •  

Karácsony Gergely és Krizsó Szilvia a Budapest Restart beszélgetéssorozat harmadik részében a fővárosi közlekedés több, jelentős horderejű problémáját és a városvezetés terveit vitatták meg.

A főpolgármester az alábbi fontos bejelentéseket tette a beszélgetés során:

  • Új buszsávokat létesítenek a Hegyalja úton és a Baross utcában.
  • A Bartók Béla úton a buszok a vágányokon fognak közlekedni.
  • Megkezdődött a Pesti fonódó villamoshálózat kiépítése a ferencvárosi szakasszal és a Soroksári út – Haller utcai deltavágány építésével.
  • Közvetlen, átszállásmentes kapcsolat lesz Pesterzsébet és a belváros, illetve a Nagyvárad tér és a Jászai Mari tér között.
  • Ezeken túl a kerékpárszállítás lehetősége is bővülni fog: a budai fonódó után a Pesten közlekedő Tátra típusú villamosokon is lehetséges lesz majd biciklit szállítani, illetve a szükséges hatósági engedélyeztetést követően a 4-es metró vonalán is lehetőség lesz erre.
  • Megkezdődik továbbá a Mol Bubi nemrég bejelentett megújítása is.

A beszélgetésben a főpolgármester elmondta, hogy szerinte most van lehetőség sok mindent újragondolni a városban, így a közlekedést is.

Bár a járvánnyal bizonyos szempontból mérséklődtek a nagyon régóta fennálló közlekedési problémák, de nem minden tekintetben. Szerinte most bár sokan úgy érzik, hogy visszaállt az eddig megszokott autósforgalom, de valójában ez nem teljesen igaz.

Ugyan az ingyenes parkolás miatt nagy a forgalom a belvárosban, de Budapest főbb útvonalain körülbelül 80 százalékra állt vissza a forgalom, ami a kijárási korlátozások csúcsán egyébként a szokásos 40 százalékára esett vissza.

A közösségi közlekedésben nagyobb visszaesés tapasztalható:

ez a korábbi szint 15 százalékára esett vissza, de még az elmúlt hetekben is csak az eredeti 25-30 százalékára kúszott vissza, ami óriási kiesést jelent a jegybevételek tekintetében.

Karácsony szerint, ha egy városban mindenkit arra ösztökélünk, hogy autóval közlekedjen, akkor a dugóban fog ülni mindenki. Ha nem ezt akarjuk, “nyitnunk kell vitákat, kísérletezni kell”, mondta, például a kerékpársávokkal. Utóbbi kapcsán elmondta, vannak olyan városrészek, ahol semmilyen konfliktus nem volt a kerékpársávokból, a Nagykörút lett szimbolikus ügy.

A főpolgármester szerint azt is át kell gondolni, hogy mi a Nagykörút jelentősége a város életében:

a városszövet szerves része, vagy csak egy út, “amin átrobogunk”; milyen a célforgalom és az átmenő forgalom aránya, mennyire élhető ez a terület?

Budapest, 2019. november 25.
Karácsony Gergely fõpolgármester és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester (b) sajtótájékoztatót tart a városházán 2019. november 25-én.
MTI/Koszticsák Szilárd

Karácsony szerint a biciklisávoknál is fontosabb például, hogy

valódi élet legyen a Nagykörúton.

Ő úgy látja, hogy az autósok szerint jelenleg nincs ilyen a körúton, csupán közlekedési folyosóként kezelik azt. Ezért lehet sokaknak az az álláspontja, hogy a kerékpársávokat akár a járdák rovására is ki lehetne alakítani. A főpolgármester szerint ugyanakkor pont az lenne a cél, hogy ott is megteremtsék a valódi közösségi aktivitást, kávézókkal, üzletekkel.

“A város legnagyobb problémája, hogy a nagy, régi városi útjainkból közlekedési folyosókat csináltunk, autópályákat”

– hangsúlyozta Karácsony. Szerinte ez a város történelmileg úgy alakult ki, hogy nem bír el ennyi autót, ezért alternatívákat kell kínálni.

Hozzátette: a budapesti tömegközlekedés egyáltalán nem rossz, sőt, nagyon jó a lefedettsége. Ennek a rendszernek is megvannak a maga problémái, például szerinte még mindig drága a közösségi közlekedés.

Ezen is változtatni akarnak, de ennek finanszírozását egyelőre nem tudja, miből tudják majd megoldani.

Emellett az emberek komfortigénye is egyre nő, például a nyári melegben az ember már nem feltétlenül száll fel egy nem légkondicionált villamosra.

“Ha nem csinálunk semmit, akkor olyan városunk lesz, ahol se megállni, se haladni nem lehet”

– jelentette ki Karácsony Gergely, aki szerint ezen sokat segíthetnek a fentebb vázolt közlekedési változtatások.