Ha péntek, akkor Karaoke-est

  •  
  •  
  •  

Megszokhatták már az újpestiek, hogy péntek esténként, a Bajnok teraszon kipróbálhatják énektudásukat. Ezúttal is nagy érdeklődés mutatkozott a rendezvény iránt, még Szlovákiából is jöttek vendégek.

Folyamatosan érkeztek a vendégek a Szent István térre július 20-án délután, hiszen kellemes kikapcsolódást kínált ez a péntek is. A Bajnok teraszon felállított kivetítőn sorra mentek a filmek, és egyéb rendezvényből is akadt bőven. Este hétre elfogytak az ülőhelyek, az emberek beszélgettek, fogyott a sör, az üdítő. Miután a cseritis-pumás tippjáték nyertesei átvették a díjakat, kezdetét vette a Karaoke-est.

Szále Nóra műsorvezető ráhangolásképpen egy slágerrel indított, s biztatta a közönséget, hogy bátran álljanak ki, és énekeljék el kedvenc dalukat. Csatlakozott Nórához Gábor Péter Yeti színész, zenész, rendező, és egy duettet adtak elő, miközben a közönség között cikázva rávettek pár fiatalt, hogy a refrént együtt énekeljék.

Innentől aztán egymásnak adták a mikrofont a jelentkezők, sorra hangoztak el az ismert számok, kicsik és nagyok mutatták meg, mit tudnak. Hatalmas sikert aratott például Gyarmati Nikoletta és Fank Karmen Fluor Tomi Mizu című slágerével. A hétéves kislányok háttal álltak a kivetőnek, megtehették, mert fejből tudták a szöveget, igaz, a közepén egy kicsit elbizonytalanodtak. Nagy tapsot kaptak a csöppségek. Fellépett egy felvidéki dekoratív hölgy is, aki rokonlátogatásra érkezett Újpestre a családjával. Mint lapunk érdeklődésére elmondta, nagyon jól érzi magát, 300 kilométerre lakik, de, ha teheti, mindig eljön. Az Abba-dal jól sikerült, az angol kiejtéssel sem volt gond, hiszen Baji Barbara már nyolc éve tanulja a nyelvet.

Á.T.