Hagyományőrző civilszervezet

  •  
  •  
  •  

Kérjük mindazokat, akik személyi jövedelemadójuk 1 %-ával, vagy cégük eredményessége okán lehetőségükhöz mérten támogatni tudják Alapítványunkat, azt tegyék meg, hogy Újpest helytörténetét minél inkább megismerhessük és megismertethessük mind kortársainkkal, mind utódainkkal.

Az elmúlt év végén megtartotta évzáró ülését az Újpest Helytörténeti Alapítvány. Újpest város hagyományait „hivatalból” őrző és támogató civil szervezet bizonyos szempontból jó évet zárt 2013-ban, hiszen sikeresen pályázott az Újpesti Civil Keret által támogatott pályázaton, továbbá sikerült az elmúlt évben támogatót is találnia az újpesti székhelyű CARINEX Kft. és a HAKONE Kft. cég révén. Ezek segítségével – és természetesen Újpest Önkormányzatának támogatásával – megrendezte mind a közép-, mind az általános iskolák helytörténeti vetélkedőjét, szerződéses kötelezettségéből adódóan elvégezte az Újpesti Helytörténeti Értesítő megjelentetésével kapcsolatos kiadói, szerkesztői feladatokat. Megjelentette a 2004 – 2006 években rendezett „Városházi esték” előadás-sorozat szerkesztett DVD változatát. Ezeken túlmenően rendszeresen képviseltette magát a városi megemlékezéseken, esetenként azt támogatva, illetve. minden esetben koszorúzással is megemlékezve az eseményekről.
Az Alapítványnak azonban semmilyen rendszeres bevételi forrása nincs, gyakorlatilag a létrehozásakor rendelkezésre bocsátott tőkéből, illetve eseti támogatásokból működik. Mivel tagsággal sem rendelkezik, tagdíjbevétele sincs. Az Újpesti Helytörténeti Értesítő megjelentetésének költségeit az Önkormányzat biztosítja. Tevékenysége ugyanakkor hiánypótló, az általa „felügyelt” szerkesztőbizottság munkájának eredményeképpen a közelmúltban az immár XXI. évfolyamával megjelenő helytörténeti folyóirat országos megmérettetésben a második helyen végzett, az ugyancsak már 21-szer megrendezett helytörténeti vetélkedő is párját ritkítja.

Kéri ezért az Alapítvány ezúton is szponzorok, illetve a magánszemélyek adójának 1 %-os támogatását. Az Alapítvány számlaszáma:
10103173 – 44504000 – 00000005
(címe: 1045. Budapest, Berda József u. 48.) adószáma:
18040609-1-41

Természetesen az Alapítvány minden pályázati lehetőséget megragad, ami tevékenysége végzéséhez megpályázható. A 2014-es év különösen jelentős, hiszen ebben az évben van az I. világháború kitörésének 100., a magyar Holocaust 70. évfordulója. Méltó módon kívánunk megemlékezni ezeken kívül Neogrády László tanár úr születésének 100. évfordulójáról, aki az újpesti helytörténet és a Helytörténeti Gyűjtemény megalapítója volt.
Kérjük tehát mindazokat, akik személyi jövedelemadójuk 1 %-ával, vagy cégük eredményessége okán lehetőségükhöz mérten támogatni tudják Alapítványunkat, azt tegyék meg, hogy Újpest helytörténetét minél inkább megismerhessük és megismertethessük mind kortársainkkal, mind utódainkkal.

Iványi János
az Újpest Helytörténeti Alapítvány Kuratóriumának elnöke