Halálcsel élesben

  •  
  •  
  •  

Nagy érdeklődés mellett mutatta be az Újpest Színház, 2012. október 20-án este a Halálcsel című drámát, melyet Pozsgai Zsolt írt. Az önkormányzat támogatásával létrejött darab Szűcs Sándor újpesti labdarúgónak állít emléket, aki mártírhalált halt a Rákosi-rendszerben.

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

A kegyetlen kor feszültsége mindvégig jelen volt a színpadon. Nemcsak azért, mert a kivetítőn rendre feltűnt a „Nagy vezér” képe, de a feszes dialógusok, a halk mondatok is azt jelezték, hogy itt minden másodpercben félni kell. Szinte beleborzongtak a nézők is. Pedig egy szerelmi háromszög kibontakozásának tanúi lehettünk, amely persze nem egyeztethető össze a szocialista erkölccsel.

Őrlődik a válogatott labdarúgó is, mégsem a nagyhatalmú elvtársak szájíze szerint cselekszik, nem válik el. A bosszú nem marad el, Szűcs Sándort kiszorítják a válogatottból és klubcsapatából. Nem marad számára más lehetőség, minthogy a Milán hívását elfogadja és külföldön folytassa ígéretes pályafutását. Csakhogy tőrbe csalják az ÁVH-sok, a határon elfogják és halálra ítélik. Példát akartak statuálni az elvtársak. Az ilyen és ehhez hasonló események vezettek az ’56-os forradalomhoz.

Az előadást fájdalmasan szép dalok tették emlékezetessé. Dózsa László rendezése önmagáért beszél; a tér kettéosztásával kontrasztot teremt jó és rossz között. A Szűcs Sándor szerepét játszi Viczián Ottó Jászai Mari-díjas színművész tökéletesen adta vissza a vívódó focista szerepét, a csendességében is határozott ember karakterét. Ugyancsak jó választás volt Magyar Tímeára osztani a feleség szerepére. Erős jellem ő, aki haláláig, sőt azon túl is szereti Sándort.

Jöhet a következő Halálcsel!

Á.T.

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:10.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:115%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,”sans-serif”;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;}