Halászcsárda Újpest szívében

  •  
  •  
  •  

Egyszer volt, hol nem volt… akár így is kezdhetnénk az Öreg Halász étterem történetét, oly régre nyúlik vissza.

– Kevesen tudják, de az 1900-as évek elején az újpestiek kedvenc helye egy, a Duna-parton lévő halászcsárda volt, amely utánozhatatlan halászlevéről és minden gondot feledtető mulatságairól volt híres – meséli a történetet Haász Tamás, aki már több mint húsz éve vezeti az éttermet. – A második világháborút követően a csárdát lebontották, hamar kiderült azonban, hogy hiányát pótolni kell. 1960-ban az Újpest-Rákospalota Vendéglátó Vállalat bérelte ki az Árpád út 20. szám alatt található helyiséget, ahol még abban az évben megnyitott az Öreg Halász étterem.

Az Öreg Halász első vezetője a leghíresebb újpesti vendéglátós, Czékli Gyula volt. Mulatságok, lakodalmak és a halételek széles palettájának köszönhetően gyorsan terjedt az étterem jó híre. Ha az újpestiek egy igazán jó lakomára vágynak, több mint ötven éve az Árpád út 20. szám alá vezet az útjuk. Az elmúlt évtizedekben a vendégek igényeihez igazodva sokat változott az étlap. Ma már a tradicionális magyar ételek mellett a nemzetközi konyha ízei is helyet kapnak. A klasszikus hal- és húsételek a manapság kedvelt rostonsültekkel és könnyed salátákkal egészültek ki, de a legnagyobb sláger még mindig a hamisítatlan újpesti halászlé.

– Minden ételünkhöz, de különösen a halételekhez ízletes borokat kínálunk, hiszen ismerik a mondást: a hal úszni akar – mondja mosolyogva Haász Tamás. – Az étterem borkínálata rendkívül széles. Hat borvidék legízletesebb nedűi sorakoznak a hűtőben és a polcokon. Az állandó kínálatunk mellett a jeles napokhoz vagy a különleges alkalmakhoz illeszkedő egyedi ételsorokkal, programokkal várjuk a hozzánk betérőket. Szent Márton napjához és az újbor ünnepéhez kapcsolódva többféle ízletes libakülönlegesség kerül az étlapra, és az ilyenkor legkedveltebb étel, a libasült párolt káposztával.

D.V.

Öreg Halász étterem, IV., Árpád út 20–22.
Telefon: 061/231-0800