Hamarosan beköszönthet az olasz horror a magyar kórházakba

  •  
  •  
  •  

Ha a miniszterelnök prognózisa jön be, és valóban négy és fél ezer fertőzöttet kell majd intenzív osztályon ápolni, akkor a magyar kórházakba is beköszönthet a tavaszi olaszországi horror.

Még az első hullám idején készült számos szakértő, az orvosi kamara, betegszervezetek és a történelmi egyházak bevonásával egy kódex, amely szakmai, etikai és mentális-lelki útmutatást is ad az egyik, ha nem a legnehezebb feladathoz, amellyel orvos szembenézhet: eldönteni, kinek az életét menti meg.

Ez a helyzet akkor állhat elő, ha a járvány olyan széles körben terjed, hogy több intenzív ápolásra, vagy lélegeztetésre szoruló beteg lesz, mint az adott intézmény kapacitása. Ilyenkor súlyozni kell, és az orvosi szempontból jobban védhető, nagyobb valószínűséggel megmenthető életet kell menteni.

A 24. hu azt írja,  30 oldalas útmutató a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság csütörtöki online kongresszusán ismét előkerült, mert a szakemberek úgy látják: a második hullám tetőzése idején lehet, hogy szükség lesz rá.

A dokumentum egyik összeállítója, Lovas András intenzív terápiás szakorvos az online kongresszuson hangsúlyozta: az intenzív osztályra kerülő koronavírusos betegeknél már sok probléma kezelésére lehet egyszerre szükség: a légzési elégtelenségen túl keringési és májelégtelenséget, véralvadási zavart, veseelégtenséget és a központi idegrendszer zavarát is figyelni kell.

 

 

Tűréshatáron

Orbán Viktor pénteki közrádiós interjújában azt mondta: a kormány elemzése szerint november 21-én 2240 intenzív ágyra lesz szükség, „amihez van lélegeztetőgép”, december közepén pedig már 4480 intenzív ápolásra szoruló fertőzöttet várnak. A kormányfő szerint itt húzódik a magyar egészségügy teljesítőképességének határa. Csakhogy az egy nappal korábbi konferencián elhangzottak tükrében ez a határ jóval lejjebb van, és hamarabb elérhetjük.

Lovas András a tanácskozáson rámutatott: Magyarországon szakmai megfontolások és ajánlások figyelembevételével kétezernél több intenzíves ágyat fenntartani nem lehet, mert nincsen meg hozzá a személyzet. Tehát, ha a miniszterelnök prognózisa jön be, akkor az intenzív ápolásra szorulók akár felének se juthat ellátás. 

Lovas András a konferencián elmondta: tavasszal még azt remélte, hogy egyáltalán nem lesz szükség az etikai kódexre, de a második hullám odáig súlyosbodott, hogy úgy látja, már most több olyan intenzív osztály van, ahol be kéne vezetni az ellátási protokollba a dokumentumot, mert a rendszer túltelítődött, és nincs több intenzíves ágy.

Hasonló információt osztott meg Facebook-oldalán Dr. Novák Hunor is. „Az elmúlt napokban arról értesültem én is, hogy gyakorlatilag elfogytak az intenzíves helyek néhány helyen, több intenzív osztály elkezdett szelektálni a betegek között: ki az, akinek megadják a legtöbb esélyt a túléléshez, és ki az, akinek nem, akit nem vesznek át az intenzív osztályra” – írja az ismert gyermekorvos.

 

, , , , ,