Hamarosan eladásra kínálhatják az Újpest FC-t

  •  
  •  
  •  

T. Sándor, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest tulajdonosa továbbra is őrizetben van, s könnyen meglehet, hogy ez rossz hatással lesz a Megyeri útiak szponzorainak támogatási kedvére. A háttérben már készülődik az a cégcsoport, amely ajánlatot tehet a klub megvásárlására – írja a Nemzeti Sport Online.

Könnyen elképzelhető, hogy hamarosan új tulajdonosa lesz az Újpest FC Kft.-nek. Az eladásról szóló döntés és a lépés teljesen érthető lenne, hiszen a lila-fehér klubot működtető gazdasági társaság egyik tulajdonosa, T. Sándor jelenleg őrizetben van, mert a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség különösen nagy kárt okozó csalás és más bűntett elkövetésével gyanúsítja, és kezdeményezi előzetes letartóztatását is.

Az Újpest pedig ezen a ponton az ellehetetlenülés szélére sodródhat.

A bajnokságot három vereséggel és szerzett gól nélkül kezdő klub főtámogatója, a GDF Suez már jelezte, hogy a korábban kifizetett összeg tételes elszámolását kéri. A cég az Újpest utánpótlását támogatja már évek óta, és tisztán akar látni, valóban arra mentek-e a milliók, amire szánták. Amennyiben ezt nem tudja igazolni a klub, akkor a jelentős támogató azonnal távozik a Megyeri útról. Múlt pénteken jelentették be, hogy a Magyar Pénzügyi Közvetítő Zrt. is szponzora lesz a klubnak, ám egyelőre aláírt szerződés nincs, és a megállapodás szignálására az ügyek tisztázásáig mindenképpen várni kell. Vagyis két jelentős bevételi forrás tűnhet el Újpestről.

„A GDF Suez valóban kérte az elszámolást, de nincs ebben semmi rendkívüli, hiszen minden félévben be kell mutatnunk, hogy mire költöttük a cég által adott pénzt – mondta Bartha Csaba, az Újpest ügyvezető igazgatója a Nemzeti Sport kérdésére. – Az is helytálló értesülés, hogy az MPK-val egyelőre nincs aláírt szerződésünk, de szóban mindenben megállapodtunk, és a cég tulajdonosa arról tájékoztatott, hogy a kialakult helyzet ellenére is megköttetik majd a szerződés. A vállalkozás tulajdonosa külföldön van, a jövő hét végén érkezik haza, és aláírjuk a papírokat.”

Bartha Csabának felvetettük, hogy lapunk információja szerint a klub vezetőségén belül megegyezés született arról, el kell adni a sportvállalkozást. „A klubvezetőség ebben a kérdésben nem dönthet, ez kizárólag a tulajdonosok kompetenciája” – mondta az ügyvezető.

Az Újpest FC Kft.-t hetven százalékban birtokló City Budapest Idegenforgalmi Ingatlanhasznosító Zrt. vezetője, Nagy Imre sem kívánt nyilatkozni az esetleges eladással kapcsolatban, mint mondta, ha lenne is ilyen szándék, akkor az esetleges megszólalása nem biztos, hogy segítené az üzletet.

„Akkor sem változik a helyzet, ha netán T. Sándor előzetes letartóztatásba kerül, hiszen az Újpest mögött nem egy ember, hanem egy káefté áll” – tette még hozzá Nagy Imre.

Kérdés persze közben az is, hogy mennyit ér valójában az Újpest, illetve a mögötte álló kft. Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy az a klub, amelynek tulajdonosa őrizetben van, a szponzorai legalábbis bizonytalanok a folytatást illetően, élvonalbeli csapata pedig pont és szerzett gól nélkül áll a tabellán, nem sokat. Már csak azért sem, mert az adósság, ami az elmúlt években felhalmozódott, nem kevés, vagyis azt is megkapja az új befektető, nemcsak a patinás klubot. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a cég piaci értéke nagyjából egy euró…