•  
  •  
  •  

Az Európai Bizottság vezetője, Ursula von der Leyen bejelentése szerint december 27-én indulhat az oltás.

Von der Leyen bejelentésével megerősítette a német egészségügyi miniszter szavait, aki csütörtökön azt mondta: ha az Európai Gyógyszerügynökség engedélyt ad, Németországban már december 27-én megkezdődhet az oltás – írja az Euronews.

Az EB elnöke Twitter-csatornáján azt írta: az EU együtt védi meg saját állampolgárait, és együtt erősebbek is.

Korábban az Európai Gyógyszerügynökség azt közölte, hogy december 21-re, vagyis jövő hétfőre időzítették azt a bizottsági ülést, ahol várhatóan engedélyt adnak a Pfizer vakcinájának európai szintű használatára. Nagy-Britanniában már december elején engedélyt kapott a vakcina, a Brexit miatt ugyanis nem kellett várni az ügynökség engedélyére, így ott már meg is kezdték az oltások beadását, azt 140 ezer ember már meg is kapta.

Számítások szerint azzal, hogy a Pfizer vakcináját használhatják elsőként a koronavírus ellen, a gyógyszergyár brutális méretű, mintegy 32 milliárd dolláros bevételre számíthat a következő évben. Csak az Európai Unió 300 millió darabot rendelt, amit szétosztanak a tagállamok között.

, , , , ,