Hamarosan megkezdődik egy magyar fejlesztésű tömeg-lélegeztetőgép tesztelése

  •  
  •  
  •  

Gőzerővel készül az első magyar fejlesztésű moduláris tömeglélegeztető rendszer, amely akár egyszerre ötven koronavírusos beteg ellátására is alkalmas lesz – adta hírül a Magyar Nemzet.

A lap hozzáteszi, hogy már a működő rendszer preklinikai kipróbálásának előkészítő szakaszában járnak, ami után következhet a klinikai vizsgálat, immár emberek bevonásával, és jelenleg egy olyan prototípuson dolgoznak, amelyet be lehet építeni egy konténerbe.

A MassVentil Projekt önkéntes csapatának köszönhetően, dr. Kozlovszky Miklós vezetésével és az Óbudai Egyetem támogatásával készül a magyar fejlesztésű tömeg-lélegeztetőgép, és a projektet nagyban segítette az is, hogy

a MassVentil rendszer megnyerte az Európai Bizottság által kiírt Euvsvirus Hackathon lélegeztetőgép-kategória első díját.

Eleinte ugyanis maguk a feltalálók finanszírozták a projektet, azonban komolyabb tőke kellett hozzá, hogy érdemi továbblépést érjenek el.

A fejlesztést a magyar kormány is támogatta: tavasz óta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tudománydiplomáciai főosztálya is segíti a munkát azzal, hogy minden országba elküldte a MassVentil Projekt nemzetközi bemutatkozó anyagait. Szeptember elején pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium is anyagi támogatással járult hozzá a tömeglélegeztető rendszer prototípusának építéséhez.

, , , , ,