Hamarosan megszüntetik az idősek vásárlási idősávját

, , , ,
  •  
  •  
  •  

Az MTI közlése szerint Szentkirályi Alexandra, a Kormányinfó Pluszban jelentette be:

hamarosan feloldhatják az idősek védelmében bevezetett 9 és 12 óra közötti vásárlási idősávra vonatkozó korlátozásokat.

A kormányszóvivő szerint a legveszélyeztetettebb korcsoportnak számító 65 éven felüliek továbbra is külön bánásmódot igényelnek.

Az önkormányzatok ezentúl is rendelkezhetnek arról, hogy a fenntartásukban levő piacokon módosítanak ezeken az időpontokon, megtartva a háromórás időtartamot.

Iskolaőrség

Az iskolaőrség felállításáról azt mondta a kormányszóvivő, hogy az oktatási intézményekben rendnek kell lennie, és a pedagógusokat meg kell védeni az erőszaktól. Ma a legtöbb intézményben nincs ilyen probléma, de egyes iskolákban és térségekben rendszeresek a fegyelmi problémák, fennáll a tanárokkal szembeni erőszak – verbális, akár fizikai – veszélye.

Közölte: egy parlament előtt levő törvényjavaslat szerint az idősek védelmében a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napig a gyógyszerek a kedvezményezett TAJ-számának megadásával és a kiváltó saját személyazonosságának igazolásával továbbra is kiadhatók.

Ingyenes parkolás és lejáró okmányok

Tájékoztatott arról is, hogy várhatóan július elsejéig marad az ingyenes parkolás, és a veszélyhelyzet lejártát követően nem kell pótolniuk az elsősegély-vizsgát azoknak, akik a felmentés alatt megkapták a jogosítványukat. Hozzátette: a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, valamint annak megszüntetését követő 15 napon belül lejáró hivatalos okmányok – beleértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességet is – a veszélyhelyzet megszűnését követő 180 napig érvényesek maradnak.

Nemzeti Konzultáció

Tájékoztatása szerint az új Nemzeti Konzultáció – amelynek íveit a megszokott módon, postai úton juttatják el mindenkihez – a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról szól majd, például arról, hogy milyen intézkedések maradjanak érvényben, milyen újak legyenek, miként kezeljék a válságot – mondta.

Hozzátette: a Soros György-féle lejárat nélküli “örök kötvényről” is szó lesz majd benne, amellyel eladósítanák az európai országokat.

Rendezvények

Arról is beszélt: már lehet szabadtéri kulturális és sportrendezvényeket tartani az egész országban, ilyennek számít a szabadtéri színházi előadás, a szabadtéri mozi, a cirkusz, a múzeumokon kívül rendezett képzőművészeti kiállítás, irodalmi és könyves vagy éppen közgyűjtemények által szervezett rendezvény. Kiemelte: szabadtéri rendezvénynek azok az események számítanak, amelyek négy oldalról körülhatárolt fedett épületen kívül zajlanak.

Határátlépés

Szentkirályi Alexandra megerősítette, hogy Magyarország, Szlovákia és Csehország megnyitották határaikat egymás állampolgárai számára 48 órát meg nem haladó tartózkodás esetén. Felhívta a figyelmet, hogy a Csehországba utazó magyarok utazhatnak Szlovákián át, visszafelé azonban nem, ezért Ausztria felé kell kerülniük. Hozzátette: a magyar-szlovén határon csütörtök óta nem korlátozzák a két ország állampolgárainak határátlépését. Kiemelte: a kormány először azokkal az országokkal tervez határnyitást, melyekben a fertőzöttségi szint hasonló a magyarhoz, ezért az olaszokkal való nyitásra még várni kell.

Azt javasolta: érdemesebb belföldi utazásokban gondolkodni a biztonság mellett azért is, mert ezzel magyar munkahelyek megőrzését is tudjuk támogatni.