Hamarosan nyit az Újpestkártya Iroda

  •  
  •  
  •  

Az utolsó simítások folynak a városközpontban található irodán, amely várhatóan már a jövő héttől fogadja mindazokat, akik meg szeretnék rendelni az Újpest-kártyát. Az ingyenesen igényelhető okmány tulajdonosai kedvezményesen látogathatják meg az önkormányzati fenntartású kulturális-szabadidős intézményeket, illetve többféle engedményt vehetnek igénybe a rendszerbe belépő kereskedelmi és szolgáltató kártyaelfogadó helyeken.

Jövő héttől már nem az Újpest Márkaboltot, hanem a Szent István tér 6. szám alatt kialakított kulturált, tágas, modern Újpest-kártya Irodát kell felkeresniük az itt élőknek, akik személyesen, és nem az internet nyújtotta lehetőséggel szeretnék igényelni az önkormányzat újdonságát, a kedvezményeket biztosító városkártyát. Az elmúlt hetek azzal teltek, hogy felújították a korábban hosszú évekig vendéglátóhelyként működő helyiséget, hogy alkalmassá tegyék a kliensek fogadására. A jelentős méretű ügyféltérrel kialakított iroda megnyitásának az ott élők is nagyon örülnek, hiszen mind funkciójában, mind pedig küllemében sokkal jobban beleillik a környezetébe és az egyre szépülő városképbe. Az új iroda megnyitásáig azonban még az Újpest Márkaboltban adhatóak le a személyesen a kitöltött kártyamegrendelő lapok. Igaz, csupán néhány hete igényelhető az Újpest-kártya, de már most látszik, hogy hatalmas az érdeklődés iránta, így szinte biztos, hogy a kártyák átvételében pár nap csúszás várható.

– Úgy tudom, az elsők között voltam, aki kitöltötte az igénylőlapot. Elsősorban nem a kedvezmények miatt csatlakoztam, hanem azért, mert szeretem Újpestet, és jó dolognak tartom a városkártyaprogramot. Természetesen az engedmények is számítanak, annál is inkább, mivel rendszeresen veszek igénybe újpesti szolgáltatókat, vásárolok helyi üzletekben, és az önkormányzati szabadidős intézményeket is gyakran felkeressük a családdal – osztja meg velünk Hock Balázs.

A kártyaelfogadó helyek közé jelentkezett a fi atal Krekács házaspár, akik elmondták: azt szeretik a városban, hogy erős a lokálpatriotizmus, az itt élők szívesen és sokszor fognak össze jó célok érdekében.

– Az Újpest-kártya-programhoz is azért csatlakoztunk, mivel úgy látjuk, hogy ez is egy pozitív, közösségépítő kezdeményezés. Azt gondoljuk, jó lenne, ha minél többen bekapcsolódnának a programba, mind az itt élők, mind a helyi vállalkozók részéről, hiszen úgy működhetne igazán jól a rendszer – vélekedik a bioterméket kínáló webáruházat üzemeltető feleség, Krekácsné Detti.

A Manó Módi másfél éve nyitotta meg üzletét a Lakkozó utcában, gyermekruházatot kínál.

– Állandó vásárlóink vannak, akikkel szinte baráti a kapcsolat. Ezért is indítottuk el törzsvásárlói programunkat, hogy kedvezzünk a hozzánk visszajáróknak. Az Újpest-kártya éppen egybevág a mi céljainkkal, és hasonlóan a helyieket szólítja meg, ezért is csatlakoztunk örömmel a kezdeményezéshez – teszi hozzá Buzás Petra üzlettulajdonos.

G.R.