•  
  •  
  •  

Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.

Egy szörnyű háború, egy elhibázott részvétel, és sok bűnös politikai döntés – mindezek együttesen eredményezték, hogy a magyar zsidóságot szinte teljesen elpusztították a második világháború idején. 1944-ben, a németek bevonulásával felgyorsult az a folyamat, amely során több százezer embert zártak gettóba, majd indítottak meg a haláltáborok felé.

Fotó: Kuzma Viktor

A reformkortól kezdve a zsidóság hatalmas szerepet vállalt abban, hogy Újpest gyorsan várossá váljon. A kiegyezés, majd a konszolidáció évtizedeiben segítettek abban, hogy a város megalakulhasson, számos gyárat alapítottak, megteremtve annak lehetőségét, hogy Újpest ma is jelentős ipari negyedként élhessen a köztudatban.

A vészkorszak azonban mindent megváltoztatott. Az újpesti zsidók gondjai szintén a németek bevonulása után, 1944 júniusában sokszorozódtak meg: ekkor terelték gettókba őket, majd hurcolták el a békásmegyeri és a budakalászi téglagyárba. Alig egy hónappal később pedig a transzportok is elindultak: összesen 18 ezer zsidót hajtottak a magdolnavárosi pályaudvarra, ahonnan a szerelvények a haláltáborokba indultak. Ma sem tudni, pontosan hányan vesztek oda…

Fotó: Kuzma Viktor

Az emléknapon Bedő Kata, Újpest kultúráért, oktatásért és kommunikációért felelős alpolgármestere körbejárta azokat a botlatóköveket, melyek a kerület áldozatainak állítanak emléket.

„Ha belebotlunk az emlékezés kövébe álljunk meg egy pillanatra, gondoljunk az áldozatokra, a rémtettekre és figyelmeztessenek bennünket arra, ne engedjük soha többé, hogy megtörténhessenek ilyen borzalmak.”

– írta emlékező posztjában az alpolgármester.

Emlékezzünk az áldozatokra: s ne feledjük soha, hogy az ordas eszmék a történelem bármely korszakában újra és újra feltámadhatnak, ha hagyjuk.

, ,