•  
  •  
  •  

Vasoklevelet vehettek át azok az egykori diákok, akik éppen hatvanöt esztendeje, 1951-ben szerezték meg technikusi képesítésüket a mai Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola és Szakiskolájában.

Ők voltak az első olyan tanulók, akik technikusként végezhettek. A tanévkezdéskor tudták meg, hogy nem négy, hanem összesen öt évet töltenek majd az iskolapadban, de középiskolás éveik alatt időközben még kétszer módosították a tantervet.

A mai UMSZKI-ban az 1927-28-as tanévben kezdődött meg a tanítás, az 1949/50-esben ipari gimnázium lett az iskola, egy évre rá pedig gépészeti technikum. Az elmúlt évtizedek során utólag megannyi öregdiák vallotta, hogy itt megszerzett tudását sikerrel hasznosította pályáján. Így volt és van ezzel Hetényi Ferenc és Nádor Endre is, akik személyesen vehették át vasoklevelüket. (Hatvanöt éve végeztek az intézményben.)

Ugyanezen az ünnepségen adták át az UMSZKI-díjakat is, amelyet olyan tanulók kaphatnak, akik közösségi munkájuk, tanulmányi eredményeik miatt követendő példaként szolgálhatnak valamennyi ott tanuló diák számára.

Végül a frissen végzettek technikusi okleveleinek átadására került sor. Hackné Nyerges Rita igazgató azzal bocsátotta útjukra a frissen végzett technikusokat, hogy az iskola csupán az alapokat adja meg a fejlődéshez, ami soha nem ér véget.

MOA