Házy Erzsébet emléke

  •  
  •  
  •  

Harminc éve hunyt el Házy Erzsébet a legendás, méltatlanul elfeledett operaénekes, színész. Szerencsére Újpesten azért vannak, akik ápolják
az emlékét.

Házy Erzsébet 1929-ben született Pozsonyban. Családjával együtt a kitelepítések után Újpesten lelt új otthonra. Édesapja egy hentesboltot vezetett itt, így, noha a család később elköltözött Újpestről, az itteniek mindig is magukénak érezték Házy Erzsébet sikereit. A művésznő fellépett a világ operaszínpadain, sikeres fi lmekben játszott, és minden állami kitüntetést megkapott. Elismert csillag volt, és nem mellesleg gyönyörű nő, akinek életét legendák övezték. Pályája vége felé egészségügyi problémái voltak, a közvélemény és a szakma is elfeledte kissé. 1982-ben hunyt el, de jellemzően halála pontos időpontját sem tudjuk biztosan. Dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselő és Hladony Sándor önkormányzati képviselő gyerekként még járt „Házy bácsi” hentesboltjában, ahol jobbára lóhúsból készült felvágottakat lehetett kapni, és újpestiként büszkék Házy Erzsébet sikereire. Ezért is ápolják emlékét. A képviselők az évfordulón virágot vittek a művésznő Farkasréti temetőben található sírjára. Az újpesti önkormányzat, dr. Hollósi Antal kezdeményezésére Házy Erzsébet előadó-művészeti diákösztöndíjat alapított, amelyet minden évben valamely előadó-művészeti ágban kiemelkedő tehetségű diák nyerhet el.
J. M.

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:10.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:115%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,”sans-serif”;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-language:EN-US;}