Rúzsa Magdi koncertje zárta a Városnapokat. A fellépés előtt beszélgettünk vele szerelemről, ihletett álmatlanságról, lúdbőrös karokról.
– A Szerelmes vagyok beléd című dalod megy hetek óta a rádiókban. Kicsit még forróbbá tetted a nyarat ezzel.
– Hála Istennek. Ez volt a cél. Amikor írtam a szövegét, behunytam a szemem, és arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha ezt ordítanák egymásnak az emberek a Balatonon. Nagyon örülök, mert vannak dolgok, amelyeket jó kikiabálni. A szerelem pont ilyen.
– Saját élményeidből írod a dalaidat?
– Ez változó. Valamelyik éjszaka például nem tudtam aludni, és egyszer csak eszembe jutott egy dalszöveg, gyorsan felírtam, majd elaludtam. Reggel visszaolvastam, és iszonyúan meglepődtem. Ugyanis soha ilyen gondolatok nem fordultak meg a fejemben. Vajon honnan jött ez? Hiszek abban, hogy ki kell mondanom olyan dolgokat is, amelyeket valójában nem is én találtam ki, csak jött valahonnan, megmagyarázhatatlanul. Én ezt kapunak hívom
– Ezért vagy színpadon, hogy ezeket a gondolatokat átadd?
– Igen, leginkább. Persze az is motivál, hogy szeressenek, de fontosabb, hogy adni tudjak. Nyilván azért is produkálom magam, hogy figyeljenek rám, de ez már nálam nem arról szól, hogy, hé, figyeljetek rám, itt vagyok, hanem arról, hogy hé, figyeljetek rám, adni akarok.
– Az egyértelmű volt mindig, hogy énekelned kell?
– Gyerekkoromban sokat szavaltam, és néptáncoltam is. De amikor először énekeltem nagyobb közönség előtt, azt láttam, hogy az első sorban mindenkinek lúdbőrös a karja. És szerintem ez jelent valamit. Ezért énekelek.
J.M.