Rövidesen Borkai Zsolt, a MOB elnöke is megérkezik a szocsi téli olimpia helyszínére, de a pénteki nyitóünnepségen Heidum Bernadett (képünkön, balról a második) ellopja a show-t, őt éri ugyanis az a megtiszteltetés, hogy viheti a magyar zászlót. Emiatt egyáltalán nincs benne drukk, a gondolatai inkább már a versenyzés körül járnak.
- Mire gondolt, amikor a vasárnapi csapatgyűlésen dr. Nagy Zsigmond kimondta a nevét, hogy Heidum Bernadett viszi a zászlót a megnyitón?
- Már hallottam róla, így annyira nem lepődtem meg, de nyilván nagyon örültem neki, hatalmas megtiszteltetés. Nem izgulok jobban, pont annyira izgatottan várom a megnyitót, mint előtte. Nem jelent plusz terhet, nem is túl nehéz, tehát fizikálisan sem okoz gondot. Inkább a jégen való szereplés miatt van bennem egy kis drukk, de próbálom elhessegetni.
- Szocsi, az olimpiai szereplés mennyire lehet meghatározó a jövőjét, a pályafutását illetően?
– Nyilván, ha jól sikerül, akkor az hatalmas lökést adhat, hogy minél tovább folytassam. De, ha nem sikerül olyan jól, akkor azért elgondolkodik az ember, hogy meddig éri meg csinálni a sportot. Nem tudom, hogy alakul a jövőm. Leginkább attól függ, mennyire bírja a térdem, a testem. Fejben nem érzem magam huszonötnek, húsznál megálltam. De a testem már gyakran jelzi, hogy majd húsz éve kemény munkának van kitéve. Ennek a függvénye lesz a folytatás, meg az is számít, hogy milyen támogatást kap majd a csapat.
– Milyen vágyai vannak az olimpián? Mi az, amit mindenképp szeretne megnézni?
– Egy hokimeccsre nagyon szeretnék eljutni. Nem tudom, hogy lesz-e rá lehetőség. Emellett készülök a gyorskorcsolyázó Nagy Konrád versenyére, bár aznap én is jégen leszek.
– Az utóbbi hetekben sokat lehetett olvasni az olimpiát ért terrorfenyegetésről. Tapasztalt, érzett ebből bármit Szocsiban?
– Nem érzékelek ebből semmit, és ez nem is téma a sportolók között, senki nem érzi magát fenyegetve. Egyelőre minden nagyon csendes és biztonságos, remélem, ez így is marad.
– Beszéljünk egy kicsit az esélyekről. Kezdjük a váltóval…
– A realitás talaján maradva Kanada és Korea nagy falat, de ez short track, csúszik a jég mindenkinek. Jó lenne olyan közel maradni hozzájuk, hogy ha esetleg hibáznak, akkor azt ki tudjuk használni. Szerintem a B döntő lenne a reális. Ott mindegyik csapatot vertük már meg, mindegyik csapat előzött már meg minket. Ha nagyon nagyot harcolunk, mindenki jó formában lesz, és nem rontjuk el a váltásokat, odakoncentrálunk, akkor hozható a pontszerzés. Az első torinói kvalifikációs verseny után eltemettük a váltót, minimális esélyünk maradt a kijutásra, de mégis összejött. Ezek után úgy gondolom, bármi megtörténhet.
– Egyéniben?
– Az ezerötszázra hajazok a legjobban, mert a világkupákon is az ment a legjobban, kétszer voltam A döntős. Nagyon sok egyszintű versenyző van a mezőnyben. Minden azon múlik majd, hogy milyen futamot kapok, mennyire tudom megvalósítani a taktikát és milyen formában leszek fizikálisan és mentálisan a verseny napján. Nagyon sokat dolgoztam, a fejem is a helyén van, tehát minden adott arra, hogy egy jó eredmény kijöjjön…