Hétfőn kikapcsolják a távfűtést Budapesten

  •  
  •  
  •  

Hétfőn kikapcsolják a távfűtést Budapesten, a jogszabályok értelmében május 15-én véget ér a fűtési szezon – közölte a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) az MTI-vel.

A klasszikus értelemben vett fűtési szezon október 15-től április 15-ig tart, az ezt követő, május 15-ig terjedő időszakra a társasházak saját belátásuk szerint – szerződésben – rendelkezhettek arról, kérik-e a szolgáltatást. A BVK tájékoztatása szerint a mostani fűtési időszak átlagosan – az egyes felhasználók elő- és utófűtési kérelmeitől függően – 183-200 napig tartott. Az április végi hideg miatt csütörtökön még csaknem 14 ezer lakásban működött a fűtés. Mint írták, a Főtáv Zrt. szerződés szerint teljesíti a fűtési rendszer leállítását, vagyis aki május 15-ig kérte a fűtést, annál azt a következő munkanapon, hétfő reggel kapcsolják ki. Ugyanígy lesz ez azoknál, akik nem rendelkeztek a rendszer leállításáról, illetve az elmúlt időszakban a szerződéstől eltérően ismét bekapcsoltatták a fűtést. Szélsőséges időjárás esetén – amilyenre 2010 júniusában is volt példa – külön írásos megrendeléssel vasárnap után is lehet majd kérni a fűtés újraindítását. Kiemelték: a Főtáv Zrt. az ÖKOPlusz programja keretében több mint háromszáz épületet korszerűsített, ez átlagosan több mint 15 százalékos megtakarítást eredményezett a szolgáltatónak. A korszerűsítésnek köszönhetően a mostani fűtési szezonban ezekben az épületekben a hidegebb idő ellenére kevesebb energia fogyott.

A BVK arra is kitért, hogy az elmúlt télen nem voltak több tízezer lakást érintő és 12 órát meghaladó üzemszünetek Budapesten. A 2010-2011-es szezonban összesen 61 meghibásodás volt a Főtáv Zrt. távvezeték-hálózatán, az esetek 85 százalékában kevesebb mint nyolc óra alatt elhárították a hibát. Kiemelték továbbá, hogy ugyan a Főtáv Zrt. a nyáron karbantartatási, beruházási munkákat végez majd, a melegvíz-szolgáltatás egész nyáron folyamatos lesz. Mint írták, az egyhetes karbantartási szünet már a múlté, egyes fogyasztói körzetekben esetenként hatórás, legfeljebb tizennégy órás szolgáltatási szünet várható, csak néhol lehetséges esetleg több napot is érintő leállás.