HétVÉGRE, Újpesten

  •  
  •  
  •  

Az elmúlt heti, 4 napos hétvégének most jön a „böjtje”, a munkanappá nyilvánított szombat okán, csak egy napos a pihenőidő. Azoknak, akik szombatra pont emiatt szabadságolták magukat, máris remek programot ajánlunk. Újpesten több napra is akad látnivaló ezen a hétvégén is.

Először a kulináris élvezetre szánjunk időt!

Az Újpesti Piac-és Vásárcsarnok felügyelősége hagyományosan megrendezi szombaton, november 10-én a Márton-napi libanapot.

„Liba lesz a kásába, gyere ki a vásárba!”
invitálják azokat, akik a piacon kezdik, bevásárlással a szombatot. A Piacfelügyelőség és a kereskedők hagyományos ételkóstolójának előkészítése már kora reggel megkezdődik. Ludaskása készül a kondérban. A tálcákra liba-, sőt kacsa zsíros, májas kenyér is kerül, nem is kevés, lila hagymás, savanyú káposztás feltéttel. A program 10 óra tájban veszi kezdetét.

Jó étvágyat kívánunk a pótreggelihez!

Szurkoljunk!
A hétvégi libás étkeket akár szurkolással is lemozoghatjuk. Vasárnap, azaz november 11-én a Tungsram Csarnokban a röplabda női NB I. esedékes fordulójára nézhetünk ki. Az UTE–1. MCM–Diamant Kaposvári Egyetem összecsapása 16 órakor kezdődik. Hajrá UTE!

Értékes tárlatok
Újpest számos pontján értékes tárlatok várják a vizuális kultúra kedvelőit.
Az Árpád úti Újpest Galériában mindjárt két teremben nézegethetünk. Szántó Dezső grafikai kiállítása „Újpesti séták és egyéb szösszenetek” címmel invitálnak a városrész kalandos, művészeti felfedezésére. A Székely Bertalan Baráti Társaság számos alkotója csoportos tárlaton mutatkozik be az újpesti közönségnek. Mindkét kiállítás november 18-ig látogatható, 11.00-18.00 óráig.
Az Ifjúsági Házban Kerekes Zsuzsa fotóművész zsánerképei a fényképezés szerelmeseit várják, szintén november 18-og, 9.00-18.00 óráig.

A Karinthy Frigyes Művelődési ház galériáján Somogyi Ferenc és Gaszner Ildikó festőművész képei várják a látogatókat, november 16-ig.

S a legfrissebb kiállításról: a Károlyi István 12 Évfolyamos Galériában ezen a héten, csütörtökön diákok pályázatra készített alkotásaiból nyílt tárlat. A Károlyi Galériában megtekinthető, Budapesten élni című válogatás Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 140-ik évfordulójának állít emléket. Az iskola nyitva tartási idejében tekinthető meg.

Gyermekes családoknak
Gyermekeinkkel több helyszínen tölthetjük el a hétvégét. A hagyományőrzés jegyében szombaton, 17 órától a Szederinda-aprók táncháza várja a legkisebbeket és a szüleiket. A Közösségi Házban Prekler Katával és a Csobán zenekarral futó program zenével, tánccal, hangszerekkel vezet be a táncház és a népzene világába.

Vasárnap az Ady Endre Művelődési Házban szintén hagyományőrző program lesz. A művelődési ház és a Bem Néptáncegyüttes Gyermek táncháza ezúttal szüreti mulatságra hívja a családokat. A program 10 órakor kezdődik.

Vasárnap, 11 órakor, Bohócparádé címmel,orosz–magyar produkciót láthatnak a Közösségi Házban. A szervezők szerint kizárt a csalódás.

Szép hétvégét, kellemes kikapcsolódást!