Tájékoztatjuk, hogy UKVSZ eseti módosításának (Erzsébet utca menti telkek és Káposztásmegyeri Evangélikus templom) a partnerségét Újpest Önkormányzata lefolytatta.
A terv véleményeztetés alapján véglegesített, módosított jóváhagyandó munkarészeit, és a partnerség dokumentumait, valamint azok tervdokumentáción történő átvezetését, illetve át nem vezetését indokolással a partnerség zárására a Képviselő-testület 2018. január 25-i ülésén megtárgyalta, és a partnerséget lezárta, az előterjesztés szerinti vélemények, valamint azok átvezetése elfogadásával.
Ezúton tájékoztatom a partnereket, hogy Állami Főépítész írásbeli döntése alapján a fenti módosítás nem állami főépítészi eljárásban, hanem tárgyalásos eljárásban történik.
A módosítással érintett területek lehatárolása:
- Budapest IV. kerület Árpád utca mentén elhelyezkedő, a Lebstück Mária utca – Mun-kásotthon utca – Virág utca – Árpád út által határolt terület, és
- 2. Budapest IV. kerület Külső Szilágyi út – Székes utca – Sárpatak utca – Hargita utca – Székpatak utca által határolt terület.
A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a település-rendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 39. § (3) bekezdés szerint ezúton értesítem Önöket, hogy a terv Állami Főépítészi észrevételeknek megfelelően véglegesített anyagát az Önkormányzat honlapján a
linken ismételten közzétettük
Az UKVSZ eseti módosításának partnersége lezárult, köszönjük közreműködésüket, Az egyéb településrendezéssel kapcsolatos közösségi javaslataikat, észrevételeiket az alábbi címek bármelyikén megtehetik:
E-mail: foepitesz.iroda@ujpest.hu
postacím: 1041 Budapest István út 15. Főépítészi Iroda
Az UKVSZ eseti módosításának jóváhagyása 2018. első negyedévének következő Képviselő-testületi ülésén várható, hatálybalépése a jóváhagyást követő napon lehetséges.
Újpest 2018. február
Wintermantel Zsolt
polgármester
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata