Szeretetkönyvet készítettek – amint az alcím is utal rá – az elmúlt év őszén elhunyt Újpestért-díjas építőmérnök, Iványiné Konrád Gizella emlékére. A városvédő és helytörténeti indíttatásáról ismert újpesti lokálpatrióta szakember nemcsak családjának, hanem barátainak, több civil szervezet tagságának hiányzik.
Bár a kötet címében hóba írt cinkenyomként utal Iványiné Konrád Gizella tevékenységére, a szerénységéről legalább annyira ismert építőmérnök szakmai életműve a korai befejezés ellenére is óriási. Újpestiként épületek, kultúrtörténeti fejtegetések, művészi pályák és irodalmi alkotások értő elemzőjeként publikált az Újpesti Helytörténeti Értesítő, s olykor a helyi lap hasábjain. Több könyv őrzi munkásságát. Itt nőtt fel, és szaktudásával igyekezett az újpestiek javára lenni, folyamatosan kutatta és dokumentálta a már-már feledésbe vesző értékeket.
A barátok ösztökélése született kötetben Iványi Konrád Gizella írásai férje, és egyben szakmai alkotótársa, Iványi János építőmérnök szerkesztésében olvashatók. Az előszóban Kadlecovits Géza, Újpest díszpolgára így fogalmaz: „ez a könyv szeretetből született”. A szakcikkeket pályatársak és az ismerősök visszaemlékezései teszik teljessé.
A kötet az Újpesti Helytörténeti Gyűjteményben érhető el.