Hogyan irtott fát az előző városvezetés a Homoktövis Parkban?

  •  
  •  
  •  

A korábbi városvezetés a Homoktövis Park felújítása során külső minősített szakértő dokumentált véleménye és műszeres ún. fakopp vizsgálat nélkül vágatott ki több, az önkormányzat munkatársa szerint is jó állapotú, nagy törzsátmérőjű fát.

És immáron ellenzékben az Aschner Lipót téren található, minősített szakértő által bevizsgált, menthetetlennek ítélt és ezért eltávolításra javasolt nyárfák ügyében kötekszik. Érdemes megvizsgálnunk, memória frissítés gyanánt,  hogy az ő idejükben, hogyan is zajlott a fairtás a Homoktövis Park felújításának keretében.

Információink szerint 2019-ben a Homoktövis Park felújítása kapcsán számos fát vágatott ki Wintermantel Zsolt regnálása alatt az önkormányzat, szám szerint 14 nyárfát. A jelenlegi városvezetéssel szemben ezen fakivágásokat nem alapozta meg sem egyedre lebontott, külsős szakértői vélemény készítése, sem pedig műszeres, úgynevezett fakopp vizsgálat, csak a hivatal munkatársával készíttettek feljegyzést és fafelvételi jegyzőkönyvet a kivágandó fákról, azok állapotáról. Ezen dokumentum alapján legalább 4 jó állapotú kanadai nyár kivágásáról döntöttek, amelyek törzsátmérője 30, 40, és 45 centiméter volt. A felújítás során szintén kivágásra került két közepes állapotú fekete nyár is, azzal a megjegyzéssel, hogy útban van. Az egyik ilyen „útban lévő” fa törzsátmérője elérte az 50 centimétert.

A Homoktövis Parkban véghez  vitt tömeges fakivágás során csupán csak öt fáról állítható, hogy rossz állapotú, további három esetben pedig annyi jelzővel látták el, hogy „száraz”, de nem állították, hogy menthetetlenek, vagy balesetveszély miatt azonnal ki kell vágni őket.

 

 

Érthetetlen, hogy az az ellenzék, amely Wintermantel Zsolt regnálása idején jó vagy közepes állapotú, jelentős törzsátmérőjű fákat vágott ki, miért támadja a jelenlegi városvezetést, akik velük szemben több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező, a Magyar Faápolók Egyesületének minősített faszakértője által egyértelműen eltávolításra javasolt, menthetetlen fák ügyében lépett.

Városházi forrásaink szerint a választási vereség miatti bosszú, és a zöld városvezetés programjai miatti irigység vezérli őket. Újpest városvezetése több mint 1500 új fát ültetett az elmúlt másfél évben, elindította a Vadvirágos Újpest Programot, amely keretében hét helyszínen hoztak létre biodiverz zöldfelületeket, az Intézményi Zöldfalak keretében öt óvodában létesítettek élő növényfalat. Valamint lebetonozás helyett körvonalazódik a zöld Szent István tér megvalósítása is. Arról se feledkezzünk meg, hogy a városvezetés átminősítéssel mentett meg a lehetséges beépítéstől számos káposztásmegyeri zöldfelületet. Döntéseiknek köszönhetően még az íjászközpont sem a Farkas-erdő sarkán épül, tömeges fakivágást előidézve.

 

, , ,