Homokkal tisztelegtek Gyurtának

  •  
  •  
  •  

Hamisíthatatlan nyári hangulat, hőség, csocsó, pingpong, petanque, sakk, olimpia, és mai fő eseményként homokszobrász verseny. Mindez nem egy strandon, hanem az újpesti Szent István téren.

Tizenöt versenyző nevezett a homokszobrász versenyre, három korosztályban. Hattól tíz, tíztől tizennyolc, és tizennyolc év fölötti kategóriában lelkesen készítették műveiket az ifjak.

A nagy melegben épültek homokvárak, állatfigurák, sőt egy magyar címer is. „Gyurta Dániel olimpiai győzelmének tiszteletére csináltam a magyar címert. Kiskoromban is szerettem homokból építeni, de még most is nagyon élvezem, ez nem korfüggő.” – mondta Bagi Barna, a legidősebb kategória győztese.

A tizenöt éves Spolár Gergő gondosan megtervezett várral nyerte meg korosztályát, míg a legifjabbaknál Angler Igor szobra sikerült a zsűri szerint a legszebbre. A zsűrinek nehéz dolga volt, mert jól sikerült alkotások készültek, így nem csak hogy élvezték a versenyzők a délutánt, de az óriási homokozót is feldíszítették alkotásaikkal.

A versenyről még több képet IDE KATTINTVA talál.