Ebben az időszakban sokan dobják ki a fenyőket. Budapesten áram és hőenergia lesz a kidobott fákból, több vidéki városban pedig újrahasznosítják azokat. A fővárosban a becslések szerint idén félmillió fa kerül az utcára, amit a kukások el is visznek.
Ne dobjuk ki! Vigyük vissza, újrahasznosítják!
Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője a Duna Híradónak elmondta: az FKF Zrt. vízkereszt után különjáratokat is indít, addig azonban a fákat a szokásos járatok fogják elszállítani. A fővárosban mindenkit arra kérnek, hogy a kuka mellé vagy kijelölt helyekre tegye a fákat. Ha rajta marad valamilyen szemét, az sem baj, mert nem komposztálják a fenyőket, hanem a rákospalotai hulladékégetőbe kerülnek, ahol áramot és hőenergiát állítanak elő belőlük.
Újpesten az alábbi gyűjtőhelyeken várják a fákat:
- Szigeti József utca (parkoló, Árpád úti víztorony mögött),
- Erzsébet utca – Tél utca (parkoló sarka),
- Óceánárok utca – Szilas patak között (Farkaserdő utcával szemben).
A fővárosi gyűjtőhelyek teljes listája IDE kattintva érhető el.