Huszonhét diák kaphatta meg idén Újpest Önkormányzata saját alapítású diákösztöndíját. Az érintettek dr. Molnár Szabolcs alpolgármestertől vehették át az elismerést.
A felhívásra 51 pályázat érkezett, ebből összesen huszonheten kaptak idén diákösztöndíjat. Dr. Molnár Szabolcs alpolgármester a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan most is a Városházán adta át a díjakról szóló okleveleket, és az első háromhavi ösztöndíjat.
MOA
A diákösztöndíj egy tanévre, azaz tíz hónapra nyerhető el. Havi összege középiskolai tanuló esetén a kifizetés időpontjában érvényes minimálbér húsz, felsőoktatási intézmény hallgatója esetén a minimálbér negyven százaléka.
Ki és miért kaphatja?
Az Újpesti Diákösztöndíjak célja, hogy támogassa a kiváló tanulmányi eredményt elérő, illetve a művészetek vagy a sport területén kiemelkedően tehetséges újpesti tanulókat és hallgatókat. Előbbieket a középiskola sikeres folytatásában, utóbbiakat pedig felsőfokú tanulmányaik során illetve befejezésében. A diákösztöndíjat elnyert pályázók kiváló tanulmányi eredményt vagy kiemelkedő sportteljesítményt, illetve kimagasló művészeti teljesítményt értek el, munkájuk példaértékű.
Az ösztöndíjasok
Ugró Gyula Tanulmányi Diákösztöndíjban részesült: Árvai Anett, Dénes Dorottya, Dörnyei Kristóf, Forgó Fruzsina Brigitta, Frivaldszky Lőrinc, Géczi Kristóf, Horváth Dániel Ferenc, Illésy András, Janosov Milán, Lotz Bence, Magyar Márton, Márton Viktor Gábor, Soha Péter, Szabó Csenge Lilla, Szepesi Gabriella, Szepesi Nóra Judit, Szőke Márton Péter, Szücs Cintia Lia, Zsiros Egon Attila. Bene Ferenc Sport Diákösztöndíjat kapott: Bérczy Dorottya, Ferencz Brigitta Kitti, Ferencz Sándor Zsolt, Hanák Gabriella Nikolett, Kiss Petra, Nguyen Anasztázia. Házy Erzsébet Előadó-művészeti Diákösztöndíjat vehetett át Vörösváry Ibolya és Vörösváry Márton.