Ajándékot és oklevelet vehetett át az a három ifjú sportoló, akik Horvátországban a Savate Open Varazdin nemzetközi franciaboksz-bajnokságon szereztek érmet tavaly, illetve idén.
Dr. Molnár Szabolcs alpolgármester Wintermantel Zsolt polgármester nevében is gratulált az érmes helyezésekhez, méltatva azt, hogy a két alsó tagozatos és egy serdülő fiú éremmel tért haza a nemzetközi megmérettetésből.
Azt is mondta, Újpest Önkormányzata a sportot támogatva igyekszik megteremteni a sportolás iskolai feltételeit is, külön utalt a tornaterem-felújításokra és a sportpálya-építésekre.
A lelkesítést elősegítendő az önkormányzat elismerő oklevele mellé három versenyző egy Újpest olimpikonjairól szóló könyvet kapott ajándékba, felkészítő edzőjük pedig Újpest Borát vehette át dr. Molnár Szabolcstól.
Kis Levente tavaly hozott haza arany-, Kántor Krisztián Márk pedig bronzérmet. Kovács Ádám idén szerzett ezüstérmet, Kántor Krisztián Márk idén ugyancsak ezüstéremmel tért haza Hovátországból. Az ifjú versenyzőket Rimár Zsolt edző készítette fel.
Kép és szöveg: MOA