Így kaphatjuk a vakcinát a következő oltási héten

  •  
  •  
  •  

Az operatív törzs mai tájékoztatóján ismertették a következő hét oltási programját.

György István államtitkár, az Országos Oltási Munkacsoport vezetője elmondta:

az a cél, hogy minden regisztráltat április 11-éig beoltsanak, mivel már az első oltás is csökkenti a koronavírus-fertőzés esélyét.

Kiemelte: a nyugati vakcinákból hiány van, ezért a már beérkezett készlettel kell gazdálkodniuk.

“A gyorsan rendelkezésre álló vakcina az, amelyik életet menthet”

– közölte az államtitkár, aki szerint a kormány ezért szerez be orosz és kínai vakcinákat.

Az oltakozók számától függően napi 40, illetve 80 ezer forintos díjazással fogják ösztönözni a háziorvosokat, hogy hétvégén is oltsanak.

A szakmailag lehetséges kereteken belül eltolták a Pfizer- és az AstraZeneca-vakcinák második oltását:

  • a Pfizernél az eddigi 21 nap helyett 35,
  • az AstraZenecánál az eddigi 4 hét helyett 12 hét különbséggel kapják majd meg a páciensek a második adag oltóanyagot.

A következő 1 hét oltási terve

A ma érkezett Pfizer-szállítmány minden adagját felhasználják már most, a héten megérkező 250 ezer kínai vakcinát pedig szintén mind beadják már az első adagként.

Kiemelte: a heti oltási terv nem azt jelenti, hogy hétfőtől vasárnapig mennyi oltanak. A szerdai és csütörtöki napok az első napok általában, az oltási hetek tehát szerdától szerdáig tartanak.

Ezért nem lehet számonkérni a vasárnap esti adatok fényében az oltási terv teljesítettségét – hangsúlyozta.

Az idősek oltása folytatódik:

  • 250 ezer kínai vakcina: praxisonként átlagosan 45 fő oltására lesz lehetőség ebből.
  • 38 ezer Moderna vakcinát is kiosztunk a 65 év felettiek oltására.
  • 10 ezer adag Moderna pedig megy a fennmaradó idősek otthonába.
  • 10 800 adag Moderna vakcina pedig megy az idősek otthonának második oltására.
  • 10 ezer Pfizer vakcina megy a kórházi oltópontokra.

A praxisok arányában és regisztrált oltakozók arányában kapják a megyék, a háziorvosok és a kórházak ezeket a vakcinaszállítmányokat – mondta.

A regisztrált idősek mellett tovább folytatják a 60 év alatti krónikus betegek AstraZenecával történő oltását. A legújabb szállítmányt a háziorvosok helyett ezúttal a kórházi oltópontok kapják meg:

március 6-án (szombat) és március 7-én (vasárnap), egy nagyobb oltási akció keretében oltják majd el ezeket az adagokat.

A 60 év alatti krónikus betegek közül a hét második felében 74 ezren kapnak majd SMS-értesítést arról, hogy melyik oltóponton és pontosan mikor kell oltásra jelentkezniük. Szinte mind a 102 kórház oltópontjai rendelkezésre állnak majd.

Folytatódnak a második körös oltások is. Ennek keretében 49180 vakcina-adag beadását igényli. Ez több mint 395 ezer regisztrált idős ember beoltását jelenti jövő szerdáig.

Már a dél-afrikai vírusvariáns is terjed

Az aktuális járványadatok ismertetése után Müller Cecília közölte:

egyre gyakrabban találkoznak olyan, gyors lefolyású, agresszív tüneteket produkáló megbetegedésekkel, amelyek nagyon rövid időn belül kórházi kezelést igényelnek.

Hozzátette: az elmúlt nap folyamán egy 16 éves, súlyos alapbetegséggel küzdő fiatal is belehalt a fertőzésbe, ő jelenleg a járvány legfiatalabb áldozata.

Az országos tisztifőorvos élesen elítélte az oltásellenességet és mindenkit arra kért, hogy aki regisztrált és meghívást kap, az jelenjen meg a számára megadott oltási időpontban.

Elmondta:

a brit mutáns mellett már öt dél-afrikai vírusvariánst is találtak Magyarországon.

, , , , , ,