, , , , ,
  •  
  •  
  •  

Vége a nyárnak, a legfrissebb adatok alapján pedig kijelenthető: elmúlt a kegyelmi időszak, ha lehet, akkor a koronavírus még intenzívebben támad, mint tavasszal. Utánajártunk, hogyan készül az újabb járványhelyzetre az újpesti önkormányzat.

 Azonnali cselekvés

A Czigler László várostervezésért, közbiztonság és rendészetért felelős alpolgármester által vezetett Újpesti Operatív Törzs (ÚOT)a járványügyi veszélyhelyzet feloldása óta szeptember 1-jén ülésezett először. Információink szerint a közös munka a tavasszal már megszokott mederben, folyamatos egyeztetés és az aktuális helyzetre való azonnali reagálás jegyében folytatódik tovább.

A Gondi Etelka közbiztonsági referenst, dr. DabousFayez, Újpest egészségügyi tanácsnokát és az Újpesti Szakrendelő vezetőjét, Ungár Klárát is magában foglaló testület Kanász-Nagy Máté népjóléti alpolgármesterrel kiegészülve először az önkormányzati fenntartásban, illetve a kerületben működő oktatási és nevelési intézmények számára fogalmazott meg ajánlást.

Még nehezebb az iskolatáska

A javaslat lényege, hogyha az intézmények dolgozói, tanulói vagy az oda járó gyermekek közül valakinek pozitív koronavírus-tesztje lesz, akkor a helyzettől függően az adott csoportot, osztályt vagy az egész intézményt 3-5 napra haza kell küldeni, illetve be kell zárni. Ez alatt az épületet fertőtleníteni kell, a csoportos megbetegedés veszélye miatt pedig értesíteni kell a Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) V. Kerületi Hivatala Népegészségügyi Osztályát a 06-1-340-3158 telefonszámon. A javaslat szerint a pozitív tesztet produkálóknak értesíteniük kell az intézményvezetőket, akiknek az intézmény közössége, illetve a koronavirus@ujpest.hu címen az önkormányzat felé is jelezniük kell a megbetegedés tényét.

A bölcsődei, óvodai beszoktatás során az országosan előírt szabályok betartása mellett az ÚOT kéri, hogy mindenki tartsa be az általános higiénés szabályokat is. A beszoktatás egyébként lépcsőzetes rendszerben, kiscsoportonként egyszerre legfeljebb 2-3 szülő részvételével zajlik.

 

 

Bedő Kata kultúráért, oktatásért, társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős alpolgármester ezen felül elárulta, hogy az újpesti óvodák – az eddigi fertőtlenítő eszközök mellé –intézményenként kettő darab érintésmentes lázmérőt is kaptak. Ezek segítenek az Emmi ajánlásai mentén hozott, szigorú szabályok szerint zajló beléptetésnél kiszűrni a lázas gyerekeket. A minisztérium szeptember 1-jén az újpesti intézményekbe is intézkedési tervet küldött, melynek értelmében az illetékeseknek az Emmit és az ÚOT-t is értesíteniük kell a megbetegedésekről.

A kultúra terepén már rutin a védekezés

Belán Beatrix, az Újpesti Kulturális Központ ügyvezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy rendezvényeiken jelenleg is ügyelnek a kellő távolságtartásra, ennek érdekében a résztvevők számát korlátozták és regisztrációhoz kötötték.

A fertőtlenítés szokott lehetőségei mellett, a kötelező maszkviselés is a programok velejárója.

Ismét változik a járóbeteg-ellátás

Kanász-Nagy Máté az Újpesti Szakrendelő működésével kapcsolatban közölte: az SZTK a sürgős esetek kivételével kizárólag időpontra érkező pácienseket fogad. A recepteket telefonon kell igényelni a szakorvosoktól, a laborleletek digitálisan tekinthetők meg.

 

 

A betegeket arra kérik, hogy telefonon vagy online foglaljanak időpontot, amelyre 10 perccel előbb, illetve egyedül érkezzenek. A maszkviselés, a kézfertőtlenítés ezután is kötelező.

Vigyáznak az idősekre

Az alpolgármester azt is elmondta: az újpesti szociális intézményekben szeptember 3-ától kijárási és látogatási tilalom lépett életbe, illetve visszaállítják a távolságtartásra, maszkviselésre és személyi higiéniára vonatkozó tavaszi szabályokat.

Kanász-Nagy Máté kiemelte, hogy a bentlakók védelme érdekében az idősellátók klubtevékenységeit is felfüggesztették.

Rend és védelem

Czigler László külön hangsúlyozta, hogy az önkormányzati rendészet munkatársai a tavaszi vírushelyzethez hasonlóan – a rendőrséggel szorosan együttműködve – továbbra is készek a közbiztonság fenntartására.

Tájékoztatása szerint augusztus 29-éig a kerületben 669 fő volt hatósági házi karanténban, ám közülük többeknek is letelt már a kéthetes otthon tartózkodási kényszer. A karanténban lévők közül mindössze 4 fő tesztje lett pozitív.

Hozzátette: az önkormányzat eddig 20 ezer darab egyszerhasználatos, és nyolcezer FFp2-es maszkot rendelt. A márciussal bevezetett kommunikációs csatornák, a koronavirus@ujpest.hu cím és a 06-70-500-1546 telefonszám továbbra is aktív.

A piac is készen áll a kihívásokra

Péhl Gábor, az Újpesti Piac és Vásárcsarnok Kft. ügyvezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy az Újpesti Piacon továbbra is betartják az előírt fertőtlenítési és higiénés óvintézkedéseket, melyek az UP Rendezvénytérre és az Újpest Plusz Megbecsülés utalványosztópontra egyaránt vonatkoznak. A piacfelügyelet ellenőrzi a maszkviselést, a kihelyezett kézfertőtlenítők, terelőkordonok, tájékoztatók és a maszkautomata pedig továbbra is segítik a szabályok betartását.

 

 

Az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. a tavaszi tapasztalatok hasznosításával arra is felkészült, ha súlyosabbra fordul a helyzet: a takarító- és fertőtlenítőszerekből kellő készletet halmoztak fel, a rendkívüli takarításra is van forrás, az esetleges korlátozó intézkedések érvényesítésére pedig akkor is lesz elegendő ember, ha a személyzetből valaki megbetegszik.Az önkormányzat részére tudnak a nyugdíjasok védelmét szolgáló, ideális idősávot javasolni, a távolságtartás és a személyi érintkezés csökkentésének sokrétű kezelésére is felkészültek.