Imike, az életvitelében édesanyja segítségre szoruló újpesti kisfiú, nem csupán járássegítő gépet és a rehabilitáció folytatásához kap lehetőséget az újpestiek összefogása nyomán, a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium diákjai tartós élelmiszert gyűjtöttek számára. A jól megpakolt dobozok december 10-én délelőtt indultak el az Újpesti Cseriti közvetítésével az iskolából Imikéékhez.
A csomagokat alsós és gimnazista osztályok búcsúztatták a gimnázium aulájában hétfőn délelőtt, amiket a Halassy Sportközpontba szállítottak el, a többi adományhoz.
Balla Barbara, a gyűjtést elindító 11. évfolyamos diákpolgármester elmondta: a pénteki Mikulás ünnepség után láttak hozzá a dobozokba pakolásához, a kartondobozok leragasztásához. Jó nehéz dobozok indulnak Imikéhez. –simít végig a ragasztáson Barbi a kezével. –Liszt, cukor, tartós élelmiszer, tészta, konzerv, mind-mind Imikéék háztartását segíti ki több hónapnyi tartalékot képezve.
– A kupakgyűjtésben is segítettünk, hogy mielőbb hozzájusson a kisfiú a járássegítő géphez. Olvasva a híradásokat egyre többet tudtunk meg Imikéről, hallottuk, minden segítség jól jön az édesanyjának. Szinte személyes ismerősünkké vált élettörténete alapján. Így jött az ötlet, segítsünk tartós élelmiszerrel. Nem akartunk raktárnyi árut összegyűjteni, hanem arra törekedtünk, hogy mindenki hozzon valami apróságot, kicsik és nagyok egyaránt kivegyék részüket a gyűjtésből és megtapasztalják a másokon segítés semmivel sem helyettesíthető élményét. Az osztályokban kihelyeztük a plakátokat és reméltük az adományokat. Megmozdult az egész iskola – mesél a kezdetről Barbi.
Mint megtudtuk, a porta szolgált gyűjtőhelyként.
– Nem udvariasságból mondom, köszönet illet minden károlyist, legyen az felnőtt, vagy diák. Ha az iskolavezetés, az osztályfőnökök nem karolták volna fel ötletünket, nem tudtuk volna megvalósítani tervünket. –mondja Barbi. – Név szerint szeretném megemlíteni osztályfőnökömet, Antos Gábor tanár urat, Miklós bácsit és Imre bácsit a portásokat,a takarító Irénke nénit . Lelkesek voltak a diákok. Egy emberként segített mindenki. Nagyon jó érzés volt, hogy segíthettünk!
Az aulát ellepő osztályok vidáman búcsúztatták az Újpesti Cseriti által elszállított csomagokat.
Bleicherné Ghira Rita igazgatóhelyettes Barbara és a diákok fáradhatatlanságát dicsérte.
– Öntevékenyek a gyerekek. Tavaly egy kecskeméti fiú családjának gyűjtöttünk. Személyes kapcsolatot ápolunk egy erdélyi iskolával, ahol nagy örömmel veszik például a magyar nyelvű könyveket. Örültünk, hogy most karácsony előtt tudtunk meglepetést szerezni Imikének és édesanyjának. Büszkék vagyunk tanulóinkra!
B. K.