Meglepő lehet, de még a szocializmus idejében is viszonylag kevés szó esett arról, hogyan is kezdte hányattatott karrierjét a munka ünnepe Magyarországon. Pedig az első, 1890-es május 1-jei magyar munkásmegmozdulás – melyben az újpesti dolgozók is szép számmal képviseltették magukat – igen nagy hírértékű eseménynek számított a szociálpolitikát és munkajogokat még hírből is alig ismerő Osztrák-Magyar Monarchiában.
Az 1889-ben Párizsban megalakult II. Internacionálé vezetői az 1886-os chicagói haymarketi zavargás véres és tragikus eseményeinek tiszteletére választották ki május 1-jét a munkajogi küzdelmek szimbolikus ünnepeként. Az akkori tüntetésen egy anarchisták által a rendőrök ellen elkövetett bombamerénylet véres hatósági sortűzhöz és megtorlásokhoz vezetett a nyolc órás munkaidőt követelő tüntetők körében.
A munkásvezetők arról is döntöttek, hogy 1890. május 1-jén a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések világszerte együtt vonuljanak fel a nyolc órás munkaidő bevezetéséért ott, ahol az még nem történt meg, illetve a nemzetközi szolidaritás kifejezéséért.
A haymarketi zavargás
Így került sor a budapesti tömegdemonstrációra is, melynek megtartását a munkásság körében több hónapos szervezés előzte meg. A sajtó természetesen az érdeklődése középpontjába helyezte a szokatlan erődemonstrációt, melynek előkészületeiről már 1890 áprilisában cikkezni kezdtek a lapok.
A korabeli tudósítások egytől egyig kiemelik az újpesti dolgozók fontos szerepét a szervezésben. Április közepétől ugyanis a településen többször is sor került nagyszabású munkásértekezletekre, gyűlésekre, ahol a szervezésen túl a vasárnapi szabadnap szükségességéről és a nyolcórás munkaidő bevezetéséről értekeztek a mozgalmi szónokok, képviselők.
Így nem meglepő, hogy a fővárosi fegyver- és lőszergyárak, az óbudai hajógyár vagy a budai Ganz alkalmazottai mellett a résztvevő 49 csoport között az újpesti munkásokat is ott találjuk.
A Népszava 1890. április 27-i címlapja
„A gyárak munkásai, a műhelyek segédei, a szakegyesületek tagjai mozognak, tanácskoznak, és nagy részükben már megállapodásra jutottak. Május 1-én nem dolgoznak, e nap a munkásé, e napon szünetel a munka, és a munkásosztály kifejezést ád ezzel az egész világ munkásaival érzett szolidaritásnak, és kifejezést ád azon meggyőződésének, hogy a munkaidőnek megrövidítése az első lépés a munkásosztály helyzetének javítására”
– írja az előkészületekről tudósító Népszava 1890. április 13-ai száma; 27-én pedig így írja le a lap az úgynevezett „munkás-védtörvény” lényegét, aminek elfogadásáért a demonstrálók felemelték a hangjukat:
„a gyermek-munka eltiltása; fiatal munkások munkaidejének korlátozása; eltiltása az éjjeli munkának csekély kivétellel; fiatal munkások és munkásnők éjjeli munkájának eltiltása; szigorú vasárnapi munkaszünet; maximális munkaidő; teljesen megfelelő gyári felügyelet stb.”
A Budapesti Hírlap ugyanazon a napon hozta le a munkástüntetés központi rendezőbizottságát vezető dr. Csillag Zsigmond közleményét, miszerint az „általános munkásgyűlésre” délután 3 órakor, a városligeti aréna előtt kerül sor. A bejelentés büszkén újságolta azt is, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság tudomásul vette a rendezvényt, ugyanakkor a cikk arról is beszámolt, hogy a rendőrség nem nézte jó szemmel, hogy a munkások zászlók alatt és zeneszóra akartak a helyszínre vonulni. Nem volt túl jó ómen, hogy a résztvevők a főkapitány tiltását már előre megpróbálták kijátszani, ahogy az sem vetített előre sok jót, hogy a hatóságok azzal kapcsolatos aggodalmuknak adtak hangot, hogy
„a fővárosi munkásokat idegen izgatók bujtogatják s (a rendőrség- a szerk.) erős elhatározása, hogy ezekkel a törvény teljes szigorával fog elbánni”.
A városligeti aréna épülete 1885 körül
A Budapesti Hírlap május 2-i hosszú tudósításában megjegyezte, hogy a fővárosi hangulat különösen nyomott volt a tömegtüntetés napján: az emberek érzékelhetően rettegtek attól, hogy rendbontásba, esetleg vérfürdőbe torkollik a délutáni megmozdulás. A Városliget megszokott 30-40 ezres közönsége is mintegy 2-3 ezer emberre apadt, az utcák zöme teljesen elnéptelenedett, a boltok pedig a szokottnál jóval korábban húzták le redőnyeiket.
A hatóságok mellett a katonaság is feszült idegességgel várta a tömeggyűlést: a budapesti helyőrségek emberei „40 éles töltéssel” álltak készenlétben a kaszárnyákban arra az esetre, ha be kellene avatkozniuk.
1890. május 1-jén végül 16 ezer ünnepi ruhába öltözött munkás kelt útra húsz különböző gyülekezőhelyről, hogy részt vegyen a demonstráción.
Barta Ernő rajza az első budapesti május 1-jéről
A mintegy 3000 fős újpesti munkásküldöttség Kiss Adolf főrendező vezetése alatt a templomtéren gyülekezett, majd innen indult el délután egy órakor a Városligetbe.
„A Feuerbank mérleggyárból, a csavargyárból, a Tarnóczy, Schönichen, Hartmann, Heunich és Mladi, Rózsa, Jutta-fonó és szövőgyárakból” érkezett dolgozók annak ellenére fegyelmezetten vonultak Budapestre, hogy sokan morgolódtak, amiért a zászlókat végül nem hozhatták magukkal, és a rezesbandákat is jóval előbb útba kellett indítaniuk, így nem hallhatták azokat. Volt, aki méltatlankodott is a majálishangulat elmaradása miatt:
„Inkább valami más napra tették volna a franciák ezt a dolgot, ne éppen május elsejére!”
Az újpesti menet élén haladt a rendezvény talán legfeltűnőbb csoportja:
az a 800 munkásnő, akik talpig fehérbe öltözve vettek részt a nagygyűlésen.
A beszámoló szerint a gyönyörű népviseletbe öltözött menyecskék magyarnótaszóval akartak útnak indulni, de a rendezők ezt nem hagyták nekik.
Munkások a Városligetben
A férfiak élén Radics János, Rádi Sándor és Tanács Jenő munkásvezetők haladtak, a tömegben pedig fel-feltűntek osztrák, cseh és szlovák munkások is. Érdekes módon, a tudósítás szerint a hangulat inkább ünnepélyes, mint forradalmi volt, a tömegben csak kevesen politizáltak és még kevesebben emlegették a nyolcórás követeléseket. A felvonulók a főúton, a régi temetőúton keresztül érték el az akkori Külső-Váci utat.
„Mindvégig csendesen viselték magukat, s így volt impozáns a sok megtermett, széles vállú, barna arcú munkásokból alakult menet”
– írja a Budapesti Hírlap riportere, aki szerint a tömeget rémhírterjesztő provokátorok próbálták megzavarni az Aréna út tájékán, de a munkások fegyelmezettek és nyugodtak maradtak (hasonló jelenetek a többi felvonuló csoportnál is lezajlottak, de egyikből sem lett komolyabb csetepaté).
A Városligetbe érve, köszönhetően a szervezők összeszedettségének és a rendőrség higgadt, sőt kompromisszumkész és szokatlanul diplomatikus magatartásának, nem vált olyan feszültté a helyzet, mint azt sokan várták. Még a jelvényviselési tilalom megszegőivel szemben sem intézkedtek, így a dolgozók felpántlikázva vonulhattak el Csillag Zsigmond, „a munkások generálisa” és a munkáskör előtt.
A kétórás rendezvény hangulatát így írta le a Budapesti Hírlap:
A Képes Vasárnap grafikája a felvonulókról
„Mindvégig olyan méltóságos és ünnepies volt a munkásgyűlés, mintha csak istentiszteletre hívták volna a szabad ég alá azt a húsz-harmincezer embert, aki ott összeverődött.”
„Ekkora tömeg fegyelmezése kitűnő szervező erőre vall, de egyszersmind arra a nagy fokú tisztességérzetre, mely fővárosunk valódi munkás-népét áthatja, így fegyelmezni csak ilyen szellemű népet lehet. (…) Attól az elemtől pedig, mely a munkásügyeket rendszerint kompromittálni szokta aljas vendégszerepléseivel: a dologtalan söpredéktől, a munkásnép ez undok árnyékától ma sikerült megóvni magukat s vállalkozásukat. (…) Ráismerünk a tisztesség e vonásáról, mely megkülönböztet s távolságot tart minden tisztességtelentől, munkás-népünk magyar szellemére.”
A tömegben fel-feltűntek nagy, fehér színű, vörös szegélyű zászlók, melyekre az alábbi jelmondatokat varrták:
„Éljen a 8 órai munkaidő! 8 óra munka! 8 óra szórakozás! 8 óra alvás!”
A gyűlésen elsőként Csillag Zsigmond magyar nyelven mondott gúnyos hangvételű beszédet, majd Kürschner Jakab németül szólt az összegyűlt munkásokhoz. A szónokok azokon élcelődtek, akik vérontást vizionáltak a tüntetésre, a polgári osztály felelősségét hangsúlyozták a munkavállalói jogok elszabotálásában és a dologtalan csőcselék kitermelődésében, és kikérték maguknak, hogy az utóbbiakat összemossák a becsületes munkássággal. Ezen felül követelték a párizsi kongresszus által megfogalmazott vívmányok bevezetését, valamint határozatot fogadtak el a vasárnapi pihenőnapról, a nyolc órás munkaidőről, melynek ügyében a törvényhozáshoz fordultak.
A tribün
Az esemény rendbontás nélkül ért véget és a tömeg is gond nélkül szétoszlott – valószínűleg ezért nem illett soha igazán a kommunista propagandának a kegyetlen rendszer brutális rendőreivel folyamatosan véres élet-halál harcot vívó proletariátusról szóló eszményképébe –, az eredmény a magyar munkásság számára mégis elég felemásra sikeredett.
Dr. Csillag Zsigmond szónokol
Bár bebizonyosodott, hogy a hazai gyári és ipari dolgozók képesek fegyelmezetten, mégis határozottan kiállni érdekeikért, a szociális követeléseik nem valósultak meg, sokakat pedig a rendezvényen való részvételük miatt elbocsájtottak állásukból, és így családjukkal együtt földönfutókká váltak. 1891-re a magyarországi munkásmozgalom is két részre szakadt miatta: az internacionalista vonalra és a Magyar Nemzeti Demokrata Munkáspárt által képviselt hazafias irányra, ami épp az évfordulós erődemonstráció kudarca miatt jött létre.
Ennek ellenére május 1-je mégis a munkavállalói jogokért vívott hosszú, több évtizedes küzdelem egyik szimbóluma maradt.