Újpest Önkormányzata a kerületben az elszállításra váró veszélyes
hulladék mennyiségének csökkentése érdekében és a zöldfelületek
tápanyag-utánpótlásának biztosítására 2016-ban is folytatja a lakossági
komposztálási mintaprogramot.
Az önkormányzat a mintaprogram során a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. támogatásával térítésmentesen bocsátja rendelkezésre a komposztáláshoz szükséges anyagokat, ingyenes tájékoztató és oktató előadásokat szervez.
A mintaprogram keretében lakóközösségek és egyéni érdeklődők jelentkezését 2016. október 24-ig várják. A mintaprogramban való aktív részvétellel megtapasztalhatják, hogy komposztálással valóban lehetséges a családi házak és a társasházak számára csökkenteni az elszállítandó hulladék mennyiségét és a zöldfelületek, a növények számára értékes tápanyagot adó humuszt termelni.
Fontos még az is, hogy ez a technológia a környezetet nem szennyezi kellemetlen szaggal, kicsi kertben is elfér a komposztálóedény, sőt, ha nincs kertünk, akkor is komposztálhatunk.
Az igényléshez szükséges nyomtatvány rendelkezésre áll a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (1042 Budapest, István út 15.), valamint ügyfélfogadási idoben a Városüzemeltetési Főosztályon (1042 Budapest, István út 14. fszt. 18.) illetve a www.ujpest.hu honlapon megtalálható és letölthető.
– Személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (1042 Bp., István út 15.), illetve ügyfélfogadási idoben a Városüzemeltetési Foosztályon (1042 Bp., István út 14. fszt. 18.).
– Postai úton. Cím: Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Foosztály Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Osztály – 1041 Budapest, István út 14.
– Elektronikusan is megküldhető Földházi Júlia számára a komposzt@ujpest.hu címre.