Ismét Újpesten van a mikroelektronika fellegvára

  •  
  •  
  •  

Átadták Újpesten, az Ipari Parkban azt tizenegyezer négyzetméter alapterületű, Közép-Kelet Európában egyedülálló high-tech létesítményt, amely csúcstechnikájú elektronikai eszközök tervezésére, gyártására és tesztelésére ad lehetőséget. A létesítmény avatásán jelen volt Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere is.

November 25-én hivatalosan is átadták Újpesten azt tizenegyezer négyzetméteres alapterületű, Közép-Kelet Európában egyedülálló high-tech létesítményt, amely olyan csúcstechnikájú elektronikai eszközök tervezésére, gyártására és tesztelésére ad lehetőséget, amilyenek például a műholdas alkatrészek, repülőgép fedélzeti műszerek, robotrepülők vagy speciális, nano tartományban érzékelő műszerek. A hazai cégek összefogásával és 2,36 milliárd forint költséggel létrehozott központ jól bizonyítja, hogy létezik a nemzetközi piacon versenyképes, világszínvonalú magyar tudás. Az ünnepélyes megnyitón elhangzott: az elektronikai ipar nemcsak a világban, de Magyarországon is meghatározó: a GDP 5 százalékát adja, de az ország elsősorban a világpiaci ingadozásoknak kitett, kevés hozzáadott értéket teremtő összeszereléssel veszi ki részét az ágazatból. A legfejlettebb technológiák előállításához, használatához nélkülözhetetlen a megfelelő, a világélvonalába tartozó infrastrukturális háttér.

Két évvel ezelőtt az Újpesti Napló is beszámolt arról, hogy ismét lesz fellegvára Újpesten a mikroelektronikának. Három elektronikai cég és egy ingatlanfejlesztő vállalkozás egymásra találása nyomán az Ipari parkban került sor akkor az alapkőletételre. Úgy prognosztizálták: 2010-re új magyar mikroelektronikai- és a szándék szerint tudásközpont jöhet létre. Az El Tech Center létrejöttétől mindannyian azt remélték, hogy a mai pénzügyi helyzetben is bizonyítéka lehet annak, hogy igenis lehet előbbre jutni, de nem feltétlenül egyedül kell a világpiacot meghódítani – vélték az alapkövet elhelyezők.

Ezért négy, nemzetközileg is sikeres magyar vállalat, a műholdas eszközeiről ismert BHE Bonn Hungary Kft., a speciális biztonsági rendszereket tervező és készítő Carinex Kft., a különleges műszereivel szakterületén a világ első 5 cégébe tartozó Technoorg Linda Kft., valamint az inkubációval is foglalkozó Budaörsi ISC Kft. 2008-ban high-tech elektronikai központ létrehozását határozta el.

Az ennek eredményeként létrejött központ, az Elektronikai Technológiai Teszt Center (El-Tech Center) az elektronikai technológia és a high-tech egyéb területén a régióban egyedülálló kutató-fejlesztő bázis és technológiai tesztközpont, amely nemcsak megfelelő eszközöket biztosít, de inkubációs centrumként technológiai együttműködést kínál a beköltöző vállalkozások számára, valamint lehetővé teszi a piaci tapasztalatok megosztását.

– Óriási jelentősége van ennek a központnak. Az itt meglévő technológiák és a fejlesztésben eltöltött évtizedes tapasztalat a kutatással, fejlesztéssel foglalkozó magyar elektronikai cégeknek a világpiacra való tényleges kijutás lehetőségét jelenti, másrészt új alapokra helyezi a magyar high-tech ágazatot. – fogalmazott Solymosi János, a BHE Bonn Hungary űrtechnológiai igazgatója a megnyitó kapcsán.

– Európa legnagyobb űripari konglomerátumaként üdvözöljük a központ létrejöttét, azt, hogy Magyarország és egész Közép-Kelet Európa számára még több lehetőség nyílik űrtechnológiai projektekben való részvételhez – tette hozzá Edgar Krahn, az EADS Astrium delegált igazgatója.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviselőjének, valamint az indiai követ jelenlétében átadott létesítményben számítógépes tervező rendszerek, elektronikus és mikrohullámú mérőlabor, klímavizsgálati helyiség és lézertechnológiai berendezések állnak rendelkezésre, valamint a chip beültetési technológiával ellátott, nagytisztaságú szoba. Az űrkörülményeket vákuumkamrával modellezik, a vibrációs laborral pedig az űrhajó fellövésekor, illetve a repülőgép által okozott igénybevétel szimulálható.

A központ mintegy 8-10 technológiai cégnek nyújthat otthont, és hozzávetőlegesen háromszáz, magasan képzett szakembernek biztosít állást. Valódi perspektívát nyújt fiataloknak. Az épület a modern kor kihívásainak megfelelően a környezettudatos elveket is figyelembe veszi, megújuló energiával, 600 kW-os geotermikus fűtő-hűtő rendszer használatával üzemel. Az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjának köszönhetően a projekt 476 millió forint támogatásban részesült.

Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere arról szólt: nagy jelentőségűnek tartja, hogy Újpesten jött létre az a mikroelektronikai bázis, amelynek fő feladata a kutatás és fejlesztés összehangolása. Ma már csak versenyképes tudással lehet előbbre jutni. Erre példa jelenét és jövőjét tekintve az El-Tech Center. Ez pedig nemcsak Újpest, de az ország érdeke és kifejezett célja is.