•  
  •  
  •  

A december végén közzétett vázlatos prioritáslista után a 444 megszerezte a részletes 80 oldalas oltási tervet, amelyből pontosabban kiderül, elvileg milyen sorrendben követik majd egymást a különböző csoportok.

A dokumentum mellékletekkel együtt 80 oldalas, és nemcsak az derül ki belőle, hogyan követik egymást az oltási rendben az egészségügyi és korcsoportok, hanem az is, mennyien vannak. Azt persze figyelembe kell venni, hogy messze nem mindenki igényli majd a vakcinát, és járvány megfékezését sem a teljes átoltottságtól várják, ehhez szakemberek szerint elegendő, ha a társadalom nagyjából 60 százaléka védettséget szerez.

A portál által szemlézett dokumentum értelmében a tervezett sorrend a következő:

  • Egészségügyi és egészségügyben dolgozók (172 600 fő)
  • Szociális ellátásban dolgozók és szociális ellátásban részesülő személyek (146 483 fő)
  • A COVID-19 fertőzés szempontjából kockázati csoportba tartozó 60 évesnél idősebbek. A 60 éven felüli krónikus betegség(ek)ben szenvedők. A 90. életévét betöltöttekkel kezdődik az oltás, majd lefelé következnek az életkori kategóriák, majd a 60-65 év közötti, krónikus betegségi körbe nem tartozók következnek (1 756 528 fő)
  • A rend- és honvédelmi szervek azon dolgozói, akik munkájuk során közvetlen kapcsolatba kerülnek a lakossággal, a védekezésben résztvevők, az Operatív Törzs, a diplomáciai testületek, az állami vezetők, valamint a nemzetközi kötelezettségeket teljesítők. (Rendvédelmi szervek: 83 000 fő, honvédelmi szervek: 25 155 fő, a védekezésben résztvevő nem egészségügyi vagy egészségügyben dolgozók (pl. az Operatív Törzs, a diplomáciai testületek, az állami vezetők, valamint a nemzetközi kötelezettségeket teljesítők): kb. 1000 fő)
  • A közigazgatási szervek azon tisztviselői, akik munkájuk során közvetlen kapcsolatba kerülnek az ügyfelekkel (277 200 fő)
  • 18-59 évesek, akiknél fennállnak a fokozott kockázatot jelentő alap/társbetegségek (470 928 fő)
  • Kritikus infrastruktúrában dolgozók (405 érintett üzem, 31 000 fő)
  • Valamennyi 18-59 éves, akik a fenti csoportokba nem tartoznak (4 380 000 fő)

Most a harmadik fázisnál tartunk, csütörtökön kezdték oltani a 80 év felettieket. (A futballválogatott tagjai és az olimpikonok soron kívül jutnak vakcinához.) Péntek reggelig összesen 264 ezer ember jutott vakcinához.

Pénteken azt is bejelentették, hogy hamarosan 20 ezer embernek elegendő AstraZeneca oltás érkezik az országba. Mivel ezt a hatóanyagot időseknek még nem ajánlják, ezért a vakcinákat – a fenti sorrendben jócskán ugorva – 60 évnél fiatalabb, krónikus betegségben szenvedők kapják majd meg.

Aki sorra kerülve még nem kíván élni a lehetőséggel, később is beoltathatja magát, de a listán hátrébb kerül. (Kivéve, ha valamilyen oknál fogva igazoltan nem kaphatott a vakcinából, amikor ő következett volna.)

Az egész folyamatot két szakaszra bontják. Most az ütemezett szakaszban vagyunk, ameddig az oltóanyagok lassan, kisebb szállítmányokban érkeznek. Amikor már legalább egymillió ember számára elegendő vakcina áll rendelkezésre, kezdődhet a tömeges szakasz. Az előbbit 5878, az utóbbit 7189 oltóhelyen bonyolítják majd.  Ha ez kevés lesz, bevonhatják a munkába a 10278 szavazóköri helyiséget is.

A dokumentum készítői úgy számolnak, az ütemezett szakaszban naponta 205 ezer, a tömeges szakaszban pedig 512 ezer embert tudnak beoltani.

, , ,