Új, napijegy típusú jegytömböt hoz forgalomba, nem rendszeresen utazó ügyfelei számára a BKK. Az 5/30-as jegy 2013. július 1-jétől előre megvásárolható és a felhasználás kezdő dátumától számított 30 napon belül tetszőlegesen kiválasztott öt napon (24 órás intervallumban) felhasználható.
Az új terméket, amely a közösségi közlekedés szolgáltatásait havonta csak néhány napon át használók számára kínál ez év júliusától megoldást, egyelőre kísérleti jelleggel vezetik be és az első hónapok forgalma, az utasok visszajelzései alapján értékelik majd a tapasztalatokat.
- Az új jegytípus előnye, hogy 30 napon belül öt, tetszőlegesen kiválasztott napon kínál kedvező áron utazási lehetőséget úgy, hogy tulajdonosa maga választhatja meg a felhasználás kezdő dátumát és időpontját. A kezdő dátumot és időpontot az egyéb, például a 24 vagy 72 órás jegyekkel ellentétben az utas írja rá a tömb szelvényeire, tehát nem kell a vásárláskor eldönteni, melyik lesz az az öt nap, amikor használja.
- Az egyes szelvények az utas által megjelölt kezdő időponttól (hónap, nap, óra, perc) számított 24 órán át jogosítanak utazásra, tehát nem 5 naptári nap, hanem 5 db 24 órás intervallum a jegy időtartama.
- A szelvények csak az utas által a vásárláskor megadott, és a pénztáros által a tömb borítóján feltüntetett 30 napos érvényességi időn belül használhatók fel.
- A tömbös kivitelben forgalmazott napijegy öt darab, a gyűjtőjeggyel ellentétben nem eltávolítható, a tömb nélkül fel nem használható szelvényt tartalmaz.
- Az új jegytípus ára 4.550 Ft/tömb. Ezért az árért tehát a tömb tulajdonosa 30 napon belül öt alkalommal 24 órán át korlátlanul használhatja a közösségi közlekedést, kivéve a MÁV és a Volán járatait – ez lényegesen kedvezőbb, mint pl. 5 db 24 órás jegy váltása, amelyhez képest 45% kedvezményt biztosít az új termék!
BKK