Itt számítson dugóra

  •  
  •  
  •  

A Liga Szakszervezetek a szerdára hirdetett országos sztrájkot nem, de a félpályás útlezárást megtartja – jelentette be Gaskó István elnök. Az útlezárások több nagyvárost, és főbb útvonalat is érintenek. Az ország 40 pontjára meghirdetett 24 órás útlezáráshoz több szakszervezet is csatlakozott.

Demonstráció miatt szerda reggel negyed 8-kor lezárták a 2-es főút Budapest felé vezető oldalát a főváros és Pest megye közigazgatási határánál. Kovács György szervező a helyszínen az MTI-vel azt közölte, a lezárást csütörtök reggel 7-ig tervezik fenntartani.

A Váci út végén kialakított félpályás útlezárás az országos szakszervezeti demonstráció része; az előző napi tájékoztatás szerint az ország negyven pontján lehet hasonló akciókra számítani. A forgalomlassító útlezárásokat a Független Rendőr Szakszervezet szervezi, ezzel kívánnak nyomatékot adni követeléseiknek.

A lezárás után nem sokkal már torlódás alakult ki a 2-es főúton; a szervezők a forgalmat váltakozva engedik Budapest, illetve Dunakeszi irányába az egy sávosra szűkített útszakaszon. A lezárást technikailag a rendőrség biztosítja.

Az ország következő pontjain számíthatnak még torlódásokra:

– Budapesten a IV. kerületben, a Váci úton a Vasrózsa utcai kereszteződéstől Budapest irányában

– Pest megyében Piliscsaba előtt a 10-es számú főúton, a Budapest felőli oldalon, valamint Monornál a 4-es számú főút 30-as és 32-es kilométerszelvénye között

– Békés megyében Gyula Nemzetközi Határátkelőtől Gyula városközpont irányába

– Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Miskolcon a 3-as számú főút két pontján, valamint a 37-es főút két szakaszán és a 25-ös főút egy pontján lesz forgalomkorlátozás

– Hajdú-Bihar megyében, Debrecenben a 47-es és a 471-es számú főúton két-két kilométeres félpályás útlezárás lesz

– Jász-Nagykun-Szolnok megyében a 4-es számú főút egyik pályáját zárják le Szolnoknál.

– Komárom-Esztergom megyében a 13-as számú főút Komárom és Csém között, valamint az 1-es számú főút Tatabányánál lesz félpályásan lezárva.

Az útlezárások térképe a Független Rendőr Szakszervezet honlapján található.