Izgalmas újpesti helyszíneket járhatunk be szeptember utolsó előtti hétvégéjén

, , , ,
  •  
  •  
  •  

Szeptember utolsó előtti hétvégéjén a kulturális örökség napjai alkalmából az Újpesti Kulturális Központ Neogrády László Helytörténeti Gyűjtemény szervezésében izgalmas újpesti helyszíneket − köztük a Városházát és a legismertebb újpesti templomokat − járhatnak be díjmentesen az érdeklődők szakértő épületvezetés kíséretében.

Szeptember 21-én szombaton 10 és 12 óráig várja az érdeklődőket épületvezetéssel Újpest első gimnáziuma, a Könyves Kálmán Gimnázium, melynek mai épülete 1914-ben nyitotta meg kapuit. A bejárás során megismerkedhetünk az iskola történetével, titkaival és megtekinthetjük az épület tetején található Kulin György csillagvizsgálót is. A részvételhez előzetes jelentkezés nem szükséges.

fotó: Várai Mihály

Szintén szombaton lesz látogatható a híres „faipari iskola”, vagyis a BMSZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikum, melynek Foerk Ernő tervezte épületében 1927-ben kezdődött meg a tanítás. Az épületet kísérettel tekinthetik meg a látogatók 9.30 és 15 óra között, míg az iskolamúzeumban 10 óra és 11.30 között, illetve 12.30 és 14 óra között áll rendelkezésre szakvezetés. A látogatáshoz regisztráció szükséges, melyen a https://umszki.bmszc.hu weboldalon lehet megtenni.

Folyamatosan népszerű programnak számít Újpest talán leghíresebb épülete, a Városháza bejárásra, melyre szeptember 21-én szombaton ismét lehetőség nyílik. Az 1900-ban átadott, Hegedűs Ármin és Bőhm Henrik tervezte, eklektikus stílusú, szecessziós motívumokat is hordozó épület városunk jelképének számít, ma is eredeti funkcióját tölti be. A látogatók megtekinthetik egyebek mellett a házasságkötő termet és az önkormányzati üléseknek és jelentős presztízseseményeknek hely adó dísztermet is. Épületvezetés 10, 11 15 órakor 16.30-kor indul csoportosan, regisztrálni a helytorteneti@ujkk.hu e-mail-címen lehetséges.

fotó: Várai Mihály

Szombaton és vasárnap is látogatható a Tél utcai Rácz Gyöngyi Közösségi Központ, Magyarország első roma helytörténeti gyűjteménye és tematikus könyvtára, ahol fotók segítségével megelevenedik Újpest cigányságának története. Szintén itt nyílt meg idén tavasszal a nemzetközileg elismert roma festőművész, Péli Tamás (1948-1994) munkáit bemutató állandó kiállítás. A közösségi központ mindkét nap 10 és 18 óra között várja a látogatókat.

Szeptember 22-én vasárnap helytörténeti sétára várják a közönséget, melynek során Újpest híres templomait, az Egek Királynéja Katolikus Plébániatemplomot, az Újpest Belsővárosi Református Templomot és az Újpesti Nagyzsinagógát tekinthetik meg. A sétát Iványi János, Újpest díszpolgára, Podmaniczky-díjas építőmérnök vezeti. Találkozó: 14 órakor az Újpesti Városházánál.

ÚN