Japán nap a Babitsban

  •  
  •  
  •  

A japán nyelvet tanuló, végzős diákok egész napos meglepetéssel készültek diáktársaik és tanáraik számára.

2013. április 30-án a szünetekben japán játékokat próbálhattak ki az érdeklődők a tanítási szünetekben, a diákok által készített szusit fogyaszthattak azok, akik meg kívánták kóstolni a hagyományos japán eledelt, és a programot a hagyományos japán sárkánytánc zárta. A japán zenére bevonuló kb. hatméteres sárkányt a végzős diákok mozgatták. A látszólag könnyű feladat nehézségei akkor mutatkoztak meg, amikor a diákok nagy ügyességgel különböző figurákat is bemutattak. Így láthattuk az önmagán átfűződő, a pihenő, a fejét felemelő kígyó figuráját is. 

A nyárias napsütésben a komoly fizikai erőkifejtést igénylő feladatot nagy sikerrel teljesítették a diákok, minden néző örömére. A végső elismerést a nagy taps adta meg, azzal a hallható jókívánsággal: mindenkinek sok sikert az érettségihez!

A szervezők