Játék nem csak gyerekeknek

  •  
  •  
  •  

Idén is csupán egy megunt vagy kinőtt játék volt a belépő a Magic Box játékbolt által szervezett varázsnapra, amelyre egyre több felnőtt is kilátogat. Az idei Magic Day azért volt különleges, mert olyan játékokat is ki lehetett próbálni itt, amelyek csak ezután kerülnek forgalomba. Az eseményt az önkormányzat is támogatta.

 „Mivel nem hagyományos játékbolt vagyunk, az a célunk, hogy a varázsnapon is a logikai-gondolkodtató játékokat ismerhesse meg a közönség” – mondta az ujpest.hu-nak Kanyok Éva, az Árpád út 51-53 szám alatti Magic Box játékbolt tulajdonosa. A varázsvilág megismeréséhez az idén is csak arra volt szükség, hogy egy megunt vagy egy kinőtt játékot hozzon magával az érdeklődő. A rendezvényt Újpest Önkormányzata  istámogatta, továbbá szintén a bejáratnál a regisztrációért cserébe újpesti képeslapokat lehetett kapni.
„Az idei nap újdonsága, hogy olyan játékokat is kipróbálhatott a közönség, amelyek az idei év újdonságai és még nincsenek forgalomban” – emelte ki Kanyok Éva. A nap további érdekessége, hogy volt vitaminkóstoló, és ellátogatott a Szentendrei Felnőttmegőrző társasjáték klubja is, akik a komolyabb társasokat mutatták be és ismertették meg az arra kíváncsiakkal.
Kanyok Éva megjegyezte, az eddigi varázsnapok alapján elmondható hogy a felnőttek is egyre aktívabbak. „Tizen-huszonéves fiatalok is eljönnek, teljesen maguktól próbálják ki a logikai feladványokat” – tette hozzá. 
Így tett Németh Zsolt is, aki idén járt először a varázsnapon. „Hasznosnak tartom a logikai játékokat, mert már egészen fiatal kortól gondolkodásra tanítanak. Az imént játszott matematikai puzzle pedig nem csupán egy kirakós, a matematika segítségével mutatja meg, melyik elem hova kerüljön” – mondja.
Természetesen nem csak a felnőttekre gondoltak a szervezők. A varázsnapon játékra váltható varázstallért gyűjthettek a gyerekek és szintén első alkalommal került sor a családi játékpárbajra, amit a mostanában népszerű Angry Birds-ből szerveztek a résztvevőknek. A kicsik emellett a játékbolt saját rajzpályázatán is részt vehettek, amelyekre a játékbolt Facebook oldalán is lehetett szavazni.
A belépőként leadott játékokat az Újpesti Cseriti segítségével idén is újpesti óvodák fogják megkapni, továbbá a Magic Box játékbolt is bekapcsolódott abba a kupakgyűjtési akcióba, amelynek segtségével Imike egy hatszázezer forint értékű járássegítő gépet kaphat. Mint ismert, a Bajnok Teraszon és a városnapokon szintén le lehetett adni a kupakokat.

M. Orbán András