Játszva tanulható

  •  
  •  
  •  

Hasznos és létfontosságú eszközökkel ajándékozta meg a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium az újpesti oktatási intézményeket. Az óvodásoktól a kisiskolásokon keresztül a felső tagozatos tanulókig ismerkedhetnek játékos formában a közlekedés biztonságot jelentő szabályaival.

Az Ifjúsági Ház nagytermében látta vendégül Belán Beatrix alpolgármester és Csóti Ferenc, minisztériumi főtanácsos az intézményvezetőket. Az alpolgármester asszony bevezetőjében hangsúlyozta, hogy Újpest, lehetőségeihez képest, eddig is igyekezett kiemelt figyelmet fordítani a fiatalok közúti biztonságára. Ezt bizonyítják az elmúlt években átadott lámpás gyalogátkelők, illetve megkülönböztetett színnel jelzett zebrák. Ám mindent az alapoknál, az oktatásnál kell kezdeni s ehhez hasznos segítség a játékos közlekedési eszközpark.
Csóti Ferenc megerősítette az elhangzottakat, miszerint nem csak játék, de mindennapos eszköz is kell, hogy legyen a gyerekek számára a tanpálya, hiszen minél előbb sajátítják el a közlekedés szabályait, annál biztonságosabban élhetnek vele a hétköznapokban. Mindez – túlzás nélkül állítható – akár életet is menthet.
A tanpálya s a hozzá kapcsolódó ismertetők játékos formában, de a légiközlekedéstől a segédmotoros alkalmasságig számos érdekes és gyakorlatias információval ismertetik meg a gyerekeket.
Belán Beatrix alpolgármester végül köszönetet mondott annak a pedagógus kollégának, aki felhívta a figyelmet a minisztériumi lehetőség megpályázására. Büszkén s örömmel nyugtázta, hogy az újpesti pedagógusok, ha a minőségi munkáról s a gyermekekről van szó, készek bármikor önzetlenül is segíteni egymást. Köszönet érte.