Jelentős beruházás Káposztásmegyeren

  •  
  •  
  •  

Határozott lépésre szánta el magát az újpesti önkormányzat, amikor úgy határozott, hogy rendbe teszi a Külső Szilágyi út és a Bőröndös utca közötti parkot. A pénz megvan a járdákhoz, és egyéb munkálatokhoz. A még nem teljesen kész evangélikus templom lelkészei is örülnek, hogy rendbe teszik a környéket.

Múlt hét közepén bejárást tartott Káposztásmegyeren, a Külső Szilágyi út és Bőröndös út közé ékelődött parkban dr. Trippon Norbert alpolgármester, Horváth Imre önkormányzati képviselő, és a civilek közül is sokan csatlakoztak a kis csapathoz. A megjelentek körbejárták a területet és a tervekről beszéltek. Úgy alakítják majd ki a járdákat, ahogy eddig gyalogoltak a környéken élők.
        Az a logikus, ha a kitaposott ösvények mentél épülnek a járdák, hiszen úgyis arra járnak majd az emberek – mondta a helyszínen dr. Trippon Norbert alpolgármester. – A beruházás pénzügyi fedezete biztosított.
Erre mondta Lőrincz Mihály, a városüzemeltetési társaság osztályvezetője, hogy ezt hívják skandináv modellnek. Mert a svédeknél, ha felépítenek egy lakótelepet, nem azonnal épül hozzá járda. Egyszerűen megvárja az önkormányzat, merre járnak az emberek, aztán ott alakítja ki a járdákat. Ez sem csalhatatlan példa, de nem árt figyelembe venni a csapásokat. Persze az építési szabályokat be kell tartani. Figyelembe kell venni a sportpályát, a játszóteret, és a parkolókat. A templom előtt fogadóteret alakítanak ki. A tervek már mindenesetre készen vannak.
        Jövőre szeretnénk a templomot megnyitni, vagyis befejezni, és nagyon jó lenne, ha addig megvalósulna ez a beruházás – fejtette ki véleményét Zámbó András vezető lelkész. – Ennek mi nagyon örülnénk, hiszen a templom környéke rendezett lenne. Most még inkább a hátsó bejáraton jönnek hozzánk, de ha felépülnek a járdák, a parkolók ez remélhetőleg megváltozik.
Trippon alpolgármester kiemelte, hogy nem egy szépítészeti beavatkozásról van szó, mivel itt vadonatúj járdák épülnek.
Úgy tűnik, a beruházás lebonyolítása elég gyorsan megy majd. Ha a szakhatóságok a tervdokumentációt jóváhagyják, azonnal elkezdődhet az építkezés, hiszen a pénz megvan hozzá, a munka akár azonnal megrendelhető.