, , , , ,
  •  
  •  
  •  

Az orvosok külföldön eltöltött éveit is beleszámolják a közalkalmazotti jogviszony időtartamába – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető miniszter, a tárca hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videójában.

Kásler Miklós szerint két év múlva átlagosan két és félszeresére emelkedik az orvosok bére. Kiemelte, az orvosbéremeléshez igazodik azoknak a háziorvosoknak és fogorvosnak a béremelése is, akik tevékenységüket vállalkozásban látják el.

Közölte: az első emelt bér már február elején megérkezett, akiknek nem, azok visszamenőleg április elején megkapják.

“Idén januártól egy 26 éves jogviszonnyal rendelkező a tavalyi bruttó 529 ezer forint helyett idén bruttó 1 millió 256 ezer forintot kap, 2023-ban pedig már bruttó 1 millió 794 ezer forintot. A gyakorlati időt figyelembe vevő béremelés érint valamennyi, alkalmazottként dolgozó orvost, gyermekorvost, szakorvost, fogorvost és gyógyszerészt”

– részletezte a tárcavezető, aki kiemelte, az intézkedés az alapellátásban dolgozó 18 ezer 400 orvost és szakdolgozót érint, akiknek a jövedelme a szakellátásban dolgozó kollégákéval azonos szintre emelkedik. A politikus úgy véli, az emelés lehetővé teszi a hálapénz megszüntetését.